MindenmásVideo365

Ez lehet 2024 slágere az építőiparban? Az Első Beton Kft. építőcenterében jártunk

Bár szelesen indult a március, most már kijelenthetjük, hogy ezerrel dübörög Szegeden is a jó idő. El is látogattunk az Első Beton Kft. grandiózus telephelyére, az Első Beton Kft. építőcenterébe, a Vásár utca 1-3. szám alá, ahol Németh Krisztián áruházvezető fogadott minket és elárulta, hogy mivel készülnek tavaszra.

Az Első Beton Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 1991-es megalapításuk óta magyar tulajdonú cégként végzi tevékenységét. Akárcsak a Szeged365 Family-ben, bennük is dúl a lokálpatrióta életérzés, és az elmúlt több mint 30 évben azon dolgoztak, hogy a régió – ezen belül Szeged – meghatározó szolgáltatójává és gyártójává váljon az ipari és lakossági szegmensekben is. Tavaly rengeteg helyre elkísértük az Első Beton csapatát. Többször voltunk az építőcenterükben, de sokszor forgattunk az építkezéseiken is, sőt, még a bemutatókon is ott voltunk náluk. Ha még nem láttad, hogy hogyan betonoztak le a srácok egy egész társasházi alapot egy délelőtt alatt, akkor most pótolhatod:


Németh Krisztián áruházvezető szerint fullos volt a tél, dübörgött a meló! A mostani téli időszakban nem is igazán volt leállás az építőiparban, ugyanis az enyhe időjárásnak köszönhetően folyamatos volt a munka. Az Első Betonnál azon dolgoztak, hogy minden szegedit kiszolgáljanak az elmúlt hónapokban. Mutatjuk is a videót:

Krisztián beavatott bennünket a kulisszatitokba, ugyanis elárulta, hogy szerinte a 2024-es év slágere az épületek külső homlokzatának a szigetelése és végső felületkezelése lesz. Már azért is giga ász ez számunkra, mert ehhez az Első Betonnál profi eszközök vannak, így a helyszínen tudnak szinte azonnal színt is keverni. Az Első Beton gyorsasága megint megmutatkozik, ugyanis a Mapei színkeverő géppel fél órán belül akár 100 négyzetméterre elég anyagot képesek kikeverni a srácok. Na ez csúcs! Ezt a keverőgépet már korábban megmutattuk nektek: 

A jó idő beköszöntése tökéletes lehetőség arra, hogy belevágjunk a nagyobb korszerűsítésekbe és felújításokba, külső homlokzatok rendbe hozatalába. Az Első Beton Kft. kitartóan dolgozik azon, hogy a legmagasabb minőségű építőanyagokat és a legújabb technológiákat használja az építési projektek során, amelyről mi örömmel számolunk be a Szeged365 Familynek. Ha szeretnél te is profi segítséget kapni, akkor irány a Vásár utca 1-3. szám, az Első Beton Kft. építőcentere.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb