Kikapcs

Nem akárki tart majd súlykontroll órát a Szeged Első Lions Club egészségnapján, fitnesz világbajnokkal melegíthetünk be

Béres Alexandra fitnesz világbajnok a Szeged Első Lions Club egészségnapján tart jótékonysági súlykontroll órát Szegeden. Az esemény másik fő programján, a jótékonysági diabétesz futáson pedig a bemelegítést fogja vezényelni. A rendezvény április 27-én lesz a szegedi Délvidék Ház udvarán.

A Szeged Első Lions Club célja, hogy felhívja a figyelmet a mozgás fontosságára, de emellett a szervezők ingyenes szűrővizsgálatokkal is készülnek a rendezvényre látogatók számára, a diabétesz megelőzésének és hatékony kezelésének céljából.

EGÉSZ NAPOSSÁ ALAKULT A RENDEZVÉNY

Mihályi Géza, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy az évről évre megrendezett diabétesz futásuk a tavalyi évben alakult egészségnappá, idén pedig a futás mellett szerettek volna egyéb sportolási lehetőségeket is biztosítani az érdeklődőknek. Béres Alexandra súlykontroll órája a főszervező véleménye szerint sokak számára vonzó program, nem beszélve arról, hogy a részvétellel egy jótékonysági célt is támogathatnak a résztvevők.

TÁMOGATÁSRA FORDÍTJÁK AZ ÖSSZEGET

A futás és a súlykontroll óra jegybevételeiből a Diabéteszes Gyermekeket Támogató Egyesületet fogja támogatni a klub, célként minimum 500 000 Ft támogatási összeget határoztak meg. A főszervezőtől azt is megtudtuk, hogy az egyesület az adományt diabéteszes gyermekek táboroztatására és részükre helyi rendezvények megvalósítására fogja fordítani. A klub tervei szerint a rendezvény megmozgatja Szegedet. A korábbi évekhez hasonlóan ismert sportolók, közéleti személyiségek és orvosok is támogatják részvételükkel a rendezvényt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb