Közélet

Magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget Magyarországon (frissítve)

Magasabb szintre emelték a terrorkészültséget Magyarországon a Védelmi Tanács vasárnapi ülését követően – írja a Magyar Nemzet. Orbán Viktor vasárnap, Izrael Irán általi megtámadása után hívta össze a Védelmi Tanácsot. A megbeszélés után közölte: mindent megtesznek, hogy a világban zajló háborúk ne veszélyeztessék a magyar családok békéjét és biztonságát.

A Magyar Nemzet cikke szerint a miniszterelnöki bejelentést követően a kormányfő kérésének megfelelve elrendelték a terrorkészültség magasabb fokozatát, amely alapvetően intenzívebb titkosszolgálati információcserét, szigorúbb védelmet jelent a kiemelt létesítményeknek és állami vezetőknek, illetve megerősített rendőri jelenlétet a közterületeken, a tömegrendezvényeken, valamint a zsidó felekezethez tartotó intézményeknél.

TÖBB FEGYVERES JÁRŐRT LÁTHATUNK

Horváth József az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója szerint megemelték a biztonsági szintjét az ország védett vezetőinek is (például a miniszterelnöknek, a köztársasági elnöknek, házelnöknek, kormánytagoknak vagy a bírósági vezetőknek is). A terrorkészültség megemelését Horváth József szerint az állampolgárok is érzékelhetik majd, több fegyveres járőrt láthatnak majd a nagyvárosokban a közterületeken, és a védekezésbe bekapcsolódhat majd a Magyar Honvédség is. A megemelt védelmi szintet addig fent kell tartani, amíg nem ítélik meg úgy, hogy javult a helyzet, illetve magasabb fokozatra is lehet emelni, ha tovább nő a fenyegetettség – emlékeztet a 24.hu.

FRISSÍTVE: MEGSZÓLALT A TEK

Hiába írta kedden a kormánypárti Magyar Nemzet, hogy magasabb szintre emelték a terrorkészültséget Magyarországon a Védelmi Tanács vasárnapi ülését követően, a hír nem bizonyult igaznak. Ez a Terrorelhárítási Központ (TEK) kedden délután kiadott közleményéből derült ki.

“Magyarország területén a 3-as terrorfokozat van érvényben, a magyar emberek biztonságát közvetlenül fenyegető terrorcselekmény elkövetésére vonatkozó információ nincs a hatóságok birtokában” – fogalmazott a TEK az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül kiadott kommüniké szerint.

Magyarország területén 2016 óta van 3-as terrorfokozat érvényben, ez nem változott a Védelmi Tanács vasárnapi ülését követően.

A Népszava ezzel párhuzamosan azt írta, korábban több, megerősített szakmai forrásból is úgy értesült, hogy az Izrael elleni iráni dróntámadás után is maradt a 3-as, azaz közepes terrorfokozat. A fokozat emelését, csökkentését egyébként sem a Védelmi Tanács rendeli el, hanem a belügyminiszter vagy saját hatáskörében, vagy a Terrorellenes Koordinációs Bizottság kezdeményezésre, a Védelmi Bizottság egyetértésével.

A TEK közleménye szerint a rendőrség a külképviseletek védelmét megerősítette, fokozottabban ellenőrzik a közintézmények biztonságát, valamint a határátlépéseket. A rendvédelmi, valamint a partnerszolgálati együttműködésben az információk cseréje folyamatos, az adatokat a Terrorelhárítási Központ (TEK) folyamatosan összegzi, elemzi és értékeli.

A KÖRNYEZŐ ORSZÁGOK SEM VÁLTOZTATTAK

A terrorveszély-fokozat besorolását egy 2015-ös kormányrendelet szabályozza, ahol a 4-es a legenyhébb, míg 1-es a kritikus szint. A 3-as, azaz közepes fokozat akkor rendelhető el, ha „ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére utalnak az Európai Unió, illetve a NATO tagállamában, vagy a szomszédos államok valamelyikében terrorcselekményt követtek el, amelynek hatásaként Magyarország fenyegetettségének növekedése valószínűsíthető, de magasabb fokozat bevezetése nem indokolt”. Az Izrael elleni iráni akció nyomán a környező országok sem változtattak a terrorbesorolásukon, így jobbára maradtak a jóval korábban megállapított, közepesnek minősülő fokozatok.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb