Közélet

Semmi nem állítja meg a boltbezárási hullámot? Újabb 4 ezer üzletre került lakat hazánkban

Számos szegedi étteremre került lakat a tavalyi évben az energiaválság hatására, és a Széchenyi téren működő Szeged Étterem is lehúzta a rolót, még novemberben, de hasonló sorsra jutott például a Menü Étterem is, a The Marquis, és a Kárász utcai Waffini is. De nem csak az éttermeket érte el a válság, hanem a boltokat is! A Porotfolio most arról ír, hogy 2023 második felében 4 ezer kiskereskedelmi egység zárt be Magyarországon, ezzel folytatódott a hosszú évek óta tartó koncentráció.

FÉL ÉV ALATT CSAKNEM 4 EZER ÜZLET TŰNT EL

Tavaly az év végén 106 300 kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, amely 16,3 százalékkal kisebb, mint 4 évvel ezelőtt, de még a fél évvel korábbihoz képest is 3,6 százalékos csökkenés. Ezt azt jelenti, hogy fél év alatt eltűnt 3 955 üzlet, de úgy is nézhetjük, hogy naponta több mint 21 bolt zárt be Magyarországon.

MOST ELŐSZÖR 100 EZER ALÁ CSÖKKENT AZ EGYSÉGEK SZÁMA

A Portfolio azt írja, hogy ha ebből levonjuk a 7 150, gépjármű- és alkatrész-értékesítéssel foglalkozó céget (amelyek a KSH azért számol külön, mert ezek jellemzően nem a lakossági szegmenst szolgálják ki), akkor most először 100 ezer alá csökkent az egységek száma.

Ezekből az üzletekből 2005-ben még 157 600 volt, vagyis szűk 20 év alatt 37 százalékkal zuhant a számuk.

KÜLSŐ ÉS BELSŐ SOKK

Az elmúlt években számtalan külső és belső sokk érte a kiskereskedőket. A járvány miatti lezárások, az energiaárak elszállása, az ingatlan bérleti díjak emelkedése és a reálbércsökkenés felgyorsította a boltbezárásokat, de a lap szerint ezektől függetlenül is végbemenne a koncentráció, csak esetleg lassabb ütemben. Erre a lassulásra a forgalom utóbbi hónapokban megfigyelt élénkülése miatt növekedhet az esély.

33 EZER ALATT AZ ÉLELMISZERBOLTOK SZÁMA

Az élelmiszerboltok száma 33 ezer alá süllyedt tavaly év végére, az 2,6 százalékos csökkenés június végéhez és 5,2 százalékos az egy évvel korábbihoz képest. Az élelmiszerboltok bezárási üteme kicsit lassabb az átlagnál, ami annak is köszönhető, hogy a kormány támogatja a kis vidéki vegyesboltokat. A kabinet állítása szerint tavaly majdnem 2800 kisbolt menekült meg a bezárásól az átlagosan 2,9 millió forint állami támogatásnak köszönhetően.

A ruházati boltoknak 6,5 százaléka zárt be fél év alatt, az egy évvel korábbihoz képest pedig 10,6 százalékuk. Itt a bázis alacsonyabb, tavaly év végén közel 13 700 ruházati üzlet működött Magyarországon.

A könyv, számítástechnika és egyéb iparcikk üzletek csoportjába 27 100 egység tartozik, számuk 3,7 százalékkal csökkent fél és 7,9 százalékkal egy év alatt.

A REKORDEREK

A legnagyobb ütemű bezárási hullám – érthető módon – a zene- és videofelvétel szaküzleteket éri, fél év alatt több mint 10 százalékukra került lakat. Magyarországon összesen 71 darab lemezbolt és videotéka működik. Mindössze egy boltkategória van, amelynél az elmúlt években újabb egységek nyíltak, illetve az elmúlt fél évben stagnált a számuk, ezek az állatpatikák: összesen 215 működik az országban.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb