Mindenmás

Itt a vége: bezárt Szeged egyik közkedvelt sörözője

Újabb szegedi vendéglátóhelyre került lakat: mint Olvasónk, Adrián felhívta rá a figyelmünket, bezárt Szeged egyik több évtizedes múltra visszatekintő sörözője, a Nyitra utcai Három Muskétás Söröző.  

Számos szegedi étteremre került lakat a tavalyi évben az energiaválság hatására, és a Széchenyi téren működő Szeged Étterem is lehúzta a rolót, még novemberben, de hasonló sorsra jutott például a Menü Étterem is, a The Marquis, és a Kárász utcai Waffini is. Most a Nyitra utcai Három Muskétás Sörözőről érkezett a szomorú hír, lehúzták a rolót.

Az okokkal kapcsolatban kerestük a hely üzemeltetőjét, ám cikkünk megjelenéséig még nem érkezett válasz, amint több információnk lesz, frissítjük cikkünket.

FÉL ÉV ALATT CSAKNEM 4 EZER ÜZLET TŰNT EL

Mint korábban megírtuk, nem csak a vendéglátóhelyeket érte el a válság, hanem a boltokat is. Tavaly az év végén 106 300 kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, amely 16,3 százalékkal kisebb, mint 4 évvel ezelőtt, de még a fél évvel korábbihoz képest is 3,6 százalékos csökkenés. Ezt azt jelenti, hogy fél év alatt eltűnt 3 955 üzlet, de úgy is nézhetjük, hogy naponta több mint 21 bolt zárt be Magyarországon.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb