Kikapcs

Napi tutiság: a táncdalkultúra hazai doyenje, vagyis Korda György és a Carson Coma zenekar közös produkciója is debütál majd a SZIN-en

A hazai táncdaltörténet legegyedibb produkcióját hozza össze a Szegedi Ifjúsági Napok augusztus 25. és 29. között. A hagyományosan nyárzáró Tisza-parti fesztiválon, ahol idén felvonul a magyar zenei szcéna színe-java, először mutatkozik be színpadon egy különleges kollaboráció: a táncdalkultúra hazai doyenje Korda György – egy dal erejéig – közösen lép fel korunk egyik legszínesebb formációjával, a Carson Coma zenekarral – írja a fesztivál sajtóközleményében.
 
Mint írják, 1963-ban jelent meg Korda György előadásában a Nem vagyok ideges című tviszt, amire egy ország sikálta a táncparkettet, s vált az akkori huszonévesek kedvencévé. Majd’ 60 évvel később, egy mostani huszonévesekből nemrég alakult banda, a Carson Coma zenekar formálta újjá Korda György számát, komoly sikerrel.


A nagy ívet befutott dal ezúttal egy egyedi fesztivál élmény apropóját adja: a Szegedi Ifjúsági Napok péntekén az eredeti szám énekese és a feldolgozó zenekar együtt lép színpadra, megtáncoltatva a nagyérdeműt. „Nagy örömmel várom a közös előadást” – mesélte Korda György, „már a feldolgozás is nagyon tetszett, a generációkon átívelő közös fellépés pedig kellemes izgalommal tölt el, és engem is egy kicsit a húszas éveimbe repít vissza, hiszen annyi idős voltam a dal születésekor, mint most a „zenésztársaim”- teszi hozzá a énekes-legenda.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: dinheiro empreendedor
'Fel a tetejéhez' gomb