Közélet

Decembertől Szegeden is csak védettségi igazolvánnyal léphetnek be a szülők az iskolákba

Csak védettségi igazolvány birtokában engedik be a szülőket az iskolákba december elsejétől – erről tanúskodik egy Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter által szignózott határozat, így a szegediek sem lehetnek kivételek, tehát előtérbe kerülnek a plasztikkártyák nálunk is. A Telex birtokába került miniszteri levélben az iskolaigazgatókat arról tájékoztatták, hogy december elsejétől a gyerekeket iskolába kísérő vagy onnan hazakísérő szülő – és csak egy szülő – védettségi igazolvány híján csak egy kijelölt pontig léphet az oktatási intézmény területére, amit az igazgató jelöl ki. 

Ugyanakkor a tanároktól, a diákoktól és az iskolai dolgozóktól nem kérnek védettségi igazolványt, a 29/2021 (IX. 19.) Emmi-határozat csak a köznevelési intézményekbe belépő külsős személyekre vonatkozik. A hazai plasztikkártya mellett uniós oltási vagy egyéb védettségi igazolást is elfogadnak. Igazolvány nélküli belépésre külső személyek esetében akkor tehet kivételt az iskolaigazgató, ha az illető személy – amint a dokumentum fogalmaz – „a köznevelési intézmény ellenőrzési körén kívül eső elháríthatatlan esemény” következményeinek elhárítását végzi.

A SZALAGAVATÓ BÁL SPECIÁLIS RENDEZVÉNYNEK MINŐSÜL

Az Adom Diákmozgalom közösségi oldalán október 30-án jelent meg egy Kásler Miklós által aláírt másik dokumentum, miszerint a szalagavató bál speciális rendezvénynek minősül, emiatt nem vonatkoznak rá a veszélyhelyzet alapján leírt szabályok. A levélből kiderül, hogy a diákok és a tanárok korlátozások nélkül vehetnek részt az eseményen, ugyanakkor a szülők és a családtagok csak védettségi igazolvánnyal.

A MASZKVISELÉST RENDELET ÍRJA ELŐ

Mint arról korábban beszámoltunk, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a november 18-i Kormányinfón bejelentette: a kormány járványügyi szigorításról döntött.

E szerint:

  • november 20-tól zárt térben újra kötelező a maszkhasználat – így a bevásárlóközpontokban, boltokban, színházakban. A szolgáltatások esetén ott kötelező a maszkviselés, ahol az üzlethelyiségben öt főnél többen tartózkodnak. A sportolás céljára szolgáló helyiségek kivételt jelentenek. Az iskolai maszkviselésről az igazgatóknak kell dönteniük.
  • Az ötszáz főnél nagyobb rendezvényeket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni.
  • Az egészségügyben a harmadik oltás felvételét is kötelezővé teszik.

Az erről szóló kormányrendelet még aznap este megjelent a Magyar Közlönyben. Ebben rögzítették azt is, hogy a bölcsődékben, a köznevelési intézményekben, a szakképző intézményekben az igazgatók, a felsőoktatási intézményekben pedig a rektorok, illetve az egyéb munkahelyeken a munkáltatók határozhatják meg a maszkviselés szabályait azzal, hogy „a maszkot bárki jogosult használni, és a maszkhasználat senki számára sem tiltható meg”.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: try this web-site
'Fel a tetejéhez' gomb