Rea Barnabás mindössze 17 éves és már most olyan nagy nevekkel játszik egy csapatban, mint Mikler Roland vagy Bánhidi Bence. Szeged egyik legfiatalabb kézilabdatehetségének pályafutása nem csak, hogy irigylésre méltó, hanem példaértékű is. A sport iránti szeretete és tehetsége minden bizonnyal azonban édesapjának, Rea Attilának és az ő, korábbi munkásságának köszönhető.
Barnabás nemrégiben elért egyik legnagyobb sikeréről természetesen mi is számot adtunk. A Mol-Pick Szeged Kézilabdacsapata egy héttel ezelőtt ugyanis az egriek ellen lépett pályára idehaza. A meccs pedig nem csak a már évek óta sportoló hírességeknek, hanem a fiatal tehetségnek is igen emlékezetes maradt. A szegedi sportoló második NB I-es meccsén ugyanis megszerezte élete első két, szinte egymást követő NB I-es találatát.
A kézilabdás azonban tudja, hogy az, hogy az egriek ellen vívott meccsen lehetősége nyílt bemutatkozni elsősorban annak köszönhető, hogy az utóbbi években alázattal edzett, viszont ettől függetlenül még nagyon sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy rendszeresen pályára állhasson a felnőttek között.
Mikor váltál a labda szerelmesévé?
Hét éves voltam, amikor kézilabdázni kezdtem. Ekkor fedeztük fel azt, hogy a labda iránti vonzalmam nem csupán egy fajta sport iránt érzett szeretet, hanem attól több, ami korábbra nyúlik vissza. Édesapám ugyanis hosszú éveken át a Mol-Pick Szeged Kézilabdacsapat marketing részlegét erősítette. Ebből adódóan rengeteg edzésen és mérkőzésen volt szerencsém részt venni, minek köszönhetően testközelből sikerült megfertőződnöm az adott sporttal.
Hogyan vette kezdetét a pályafutásod?
Pályafutásom szivacskézilabdásként kezdtem, majd a Szegedi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában folytatott tanulmányaim ideje alatt sikerült Mandl Gábor kezei alatt tovább fejlődni, ezt követte a serdülő és ifi csapatban való részvétel. Ez idő alatt egyébként a korosztályos válogatottban is játszottam. Jelenleg azonban elsősorban a Szegedi SZC Kőrösy József Közgazdasági Technikum tanulója vagyok és emellett az akadémia valamint az u22-es és az ifi csapatot erősítem. A felnőtt csapattal januárban kezdtem el edzeni. A fizikai felkészülés mellett eközben lelkileg is próbáltam gyúrni arra, hogy bármelyik pillanatban szükségük lehet rám. Aztán néhány hónapot kihagytam, majd nyáron aztán újra csatlakoztam a kerethez. Közben persze azért az utánpótlásban is tovább játszottam/játszom. Próbálom a tanulmányaimat összehangolni úgy a sporttal, hogy egyik se menjen a másik kárára. Most mind a két területen egyaránt jól kell teljesítenem.
Hogyan éled meg azt, hogy ennyire fiatalon olyan nagy nevek mellett léphetsz pályára, mint Bodó Ricsi, Bánhidi Bence vagy Mikler Roland?
Nagyszerű érzés, hogy ilyen tehetségek és nagy nevek mellett léphetek pályára, rengeteget segítenek a fejlődésemben. Ezért aztán bennem pedig van egy egészséges bizonyítási vágy feléjük és önmagam felé is.
Milyen a legjobbakkal együtt edzeni, játszani? Mennyire volt befogadó a közeg, hogyan tudtad megtalálni a közös nevezőt a fiúkkal és az edzőkkel?
Néha én sem hiszem el, hogy ilyen játékosok között kaphatok szót. Nagy kihívás mellettük edzeni és játszani is. Ám óriási segítség, hogy már az első pillanattól kezdve nagyon közvetlenek és segítőkészek voltak velem, ennek köszönhetően pedig nagyon jó a hangulat és az összhang is. És mivel könnyű volt megtalálni a közös nevezőt a fiúkkal – mert, mindenki jó fej a pályán és azon kívül is – így az edzővel és a stábbal is hamar kialakult az a bizonyos összhang.
Mit jelent számodra a siker?
Számomra a siker a befektetett munkában rejlő gyümölccsel egyenlő. Örülök, hogy az alázat és a renget lemondás idővel olyan szuper pillanatokat hoz, mint, amilyen az egriek elleni meccs is volt. Természetesen a hosszútávú célom éppen ezeknek a pillanatoknak köszönhetően az, hogy a felnőtt válogatott tagja legyek és irányító poszton játszhassak.
Fotó: Mol-Pick Szeged/Rea Barnabás
