Kisházi Sándor
-
Mindenmás
Breaking: előkerült az eltűnt 5 gyermekes, vásárhelyi anyuka! (frissítve)
“Erika megvan” – írta ki
-
Mindenmás
Két autó karambolozott, de három tört össze a Tompai kapunál
Két személyautó karambolozott délután 5-kor a Tompai kapu út 9. alatt, az autószerelő műhely előtt, az egyik cikkünk megírásának pillanataiban…
-
Közélet
Szeged365 videóriport: 70 év után újra van kupola az SZTE Állam – és Jogtudományi Kar tetején
Hetven év után visszakapta impozáns kupoláját az SZTE Állam – és Jogtudományi karának 1882-ben felhúzott, meseszép épülete. Az 5 méter…
-
Kikapcs
Hello, Cicus! Félénk párduclány érkezett a Szegedi Vadasparkba
Félénk, ritka, egyben gyönyörű “cicus” érkezett a Szegedi Vadasparkba. Az észak-kínai leopárdból mindössze 39 példány él Európa állatkertjeiben, az egyikőjük,…
-
Közélet
Ezekben a percekben emelik az SZTE jogi karának tetejére az öt tonnás kupolát
Nagy a sürgés-forgás a ló faránál, rengetegen írtatok ránk, hogy mi történik. Cikkünk megírásának pillanataiban daruzzák a Ferroép Zrt. munkatársai…
-
Közélet
Lázár János kérdezi: ritkítsunk vagy sem, Szegeden?
“Ön szerint szükség van Szegeden ennyi megállóra?” – tette fel a kérdést Facebook oldalán a tram-train kormánybiztosa, Lázár János. A…
-
Szegedi Arcok
Ablakon át mentettek meg egy idős szegedi asszonyt a tűzoltók
Ablakon keresztül a lakásba mászó, idős szegedi asszonyt megmentő tűzoltók, tűzhelyen felejtett ételből lett vészhelyzet és járókelőket veszélyeztető, kidőlt fa…







