Afrika
-
Mindenmás
A klímaváltozás új jele: egyre több fehér gólya marad Magyarországon télire
Október elején Szegeden is lencsevégre kaptak egy gólyát – ez azonban az ng.24.hu cikke szerint egyre kevésbé lesz meglepő látvány,…
-
Kikapcs
Előadások, vezetett séták, afrikai történetek és kulturális élmények – egész hétvégén Afrikáról, és a különleges növényekről szól majd minden a szegedi Füvészkertben
Szeptember 6-án és 7-én Afrika különleges növényvilágát szeretnék bemutatni a szegedi Füvészkertben, ahol egyúttal megismerhetjük a fekete kontinens kultúrájának egy…
-
Szegedi Arcok
“Az biztos, hogy a környékről még senki nem csinált ilyet” – két vásárhelyi világutazó autóval megkerülné az afrikai kontinenst, álmaik megvalósításához támogatókat keresnek
Óriási kaland, felejthetetlen élmények, idegen, egzotikus tájak! Nagy fába vágta a fejszéjét két hódmezővásárhelyi világutazó, akik életük eddigi legnagyobb volumenű…
-
Szegedi Arcok
“Ez az út sok mindenre megtanított, már más szemmel látom a világot” – exkluzív interjú a Budapest Bamako Rallyról hazatért második szegedi csapat kalandorával, Vinczellér Ádámmal
Közel 10 ezer kilométer és három hét kalandokkal és veszélyekkel teli túra után hazatért az afrikai homokdűnékkel, majomkenyérfákkal, vízesésekkel és látványos…
-
Szegedi Arcok
Akik nem ismernek lehetetlent: Babettával hódítja meg Afrikát két Szeged környéki jóbarát
Izgalmas kalandra készül idén áprilisban két Szeged környéki jóbarát: a szatymazi Farkas Gábor és a hódmezővásárhelyi Barta Zsolt nem akármilyen…
-
Szegedi Arcok
Zavargások és üzemanyaghiány övezi a szegedi Bamakosok útját, még az sem biztos, hogy kedden be tudnak lépni Szenegálba – így üzent Muráti Kamilló csapatkapitány nektek
A mai napon újabb üzenet futott be szerkesztőségünkbe a szegedi KAM Home Goes 2 Bamako csapatától, akik jelenleg a világ legnagyobb amatőr…
-
Szegedi Arcok
“Hello, Szeged365 Family!” – így üzentek az Atlasz hegység köves útjairól nekünk a szegedi Bamakosok
Nap, mint nap izgatottan követjük nyomon a szegedi KAM Home Goes 2 Bamako csapatának útját a világ legnagyobb amatőr rallyján,…







