Közélet

Jól viseli a bezártságot a vásárhelyi család, ahol a 15 hónapos kislány új koronavírussal fertőzött

Mint, ahogyan arról néhány napja mi is beszámoltunk, egy 90 évnél idősebb vásárhelyi férfinál és egy egyéves helyi kislánynál diagnosztizálták az új típusú koronavírust, vagyis Hódmezővásárhelyen is felütötte a fejét a COVID-19. Információink szerint ők voltak az első fertőzöttek a Szeged melletti városban.

Az egy éves gyermek édesapja a Vásárhely24-nek úgy nyilatkozott: a velük előzőleg kontaktusba kerülőket már leszűrték, tesztjeik negatívak lettek, emellett a családfő a lapnak azt is kiemelte, hogy a bezártságot a gyermekeik viselik a legrosszabbul.

Róbert, a három gyermekes édesapa elmondása szerint a gyerekek viselik a legrosszabbul a monotonitást, egy óvodásnak nagyon nehéz ugyanis elmagyarázni, hogy még a kapun sem mehet kívül biciklizni. Hozzátette, a család és a barátok nagyon sokat segítenek, büszkék is rájuk, csakúgy mint a gyerekekre, akik mindezek ellenére okkal-móddal, de tűrik a karantént.

Forrás: koronavirus.gov.hu

A hivatalos karantén még jó ideig eltarthat náluk, ugyanis azt csak akkor oldhatják fel, ha a család minden tagja egymás után kettő negatív tesztet produkál. A szülőket és a velük kontaktusba kerülőket csak később fogják újra szűrni, mikor a kislány már vélhetően teljesen tünetmentes, jobban mondva negatív eredményt produkál majd a teszten.

Arról, hogy a kislány testvérének tesztje negatív lett mi is írtunk:

A legtöbben természetesen még mindig arra kíváncsiak, hogy hogyan kaphatta el a fertőzést a kicsi lány – ám erre százszázalékos bizonyossággal nem lehet válaszolni. A család úgy gondolja, minden óvintézkedésük ellenére, valamelyik bevásárlás alkalmával a hazavitt zacskón, vagy valaminek a csomagolásán lehetett ott maradó és még fertőző felület. Ez pedig arra int, a túlzott óvatosság is kevés lehet a koronavírus fertőzéssel kapcsolatban.

Forrás: vasarhely24.com

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb