Szegedi Arcok

Szegediek a világ körül: helyzetjelentés Tirolból, az osztrák gócpont mellől

Ha valaki Szegeden él minimum pár évet, akkor bizony a lelke örökre szegedivé válik, sodorja a sors bárhová a világban. Mi a szerkesztőségben így gondoljuk, lokálpatrióta szegediként ezt is érezzük, de hogy a Szeged lélekre gyakorolt hatásának tételét be is bizonyítsuk, a nagyvilág más popntjain élő egykori szegedieket kutatunk fel és emlékeikről, érzéseikről kérdezzük őket. 

Ezen a héten Seyrling Ágnest, két gyermekes anyukát hívtam fel, aki Tirolban él már 12 éve. Mikor a helyszínt Ausztria gócpontjának neveztem Ági azonnal kijavított: Nem, a gócpont innen 87 kilóméterre található, és nem is szeretem ezt a szót használni. Reméljük minél hamarabb elmúlik ez a drámai helyzet!

Ági hangján lehetett hallani, hogy sok a bizonytalanság a szomszédos országban is, ezért azonnal kellemesebb vizekre tereltem a beszélgetést: Szegedről milyen élmények emlékek maradtak meg benned? “Itt egy hotelban dolgozom, két gyermekem itt született és hat éve vagyok házas, tehát sok kellemes emlék köt már Ausztriához is, de Szeged mindig a szívemben él, annál is inkább, mert a 82 éves nagymamám ott él Szegeden most is. Innen is puszilom nagyon! Legszebb emlékek nem is cselekményekhez köthetőek, inkább helyszínekhez: a nyári Tisza parton sétálni örök élmény marad, vagy a Széchenyi tér hűs fái alatt üldögélni esténként miközben a barátokkal beszélgettünk. A Dugonics téren is sokszor este 10 óráig üldögéltünk és beszélgettünk, nagyokat nevettünk a barátokkal. Ezek nagyon kellemes emlékek, és bizony hiányoznak is. – elevenítette fel a szegedi legkellemesebb helyszíneket Ági.

Sajnos nem kerülhetem el a kialakult helyzetet sem. Ahogyan megtudtam családi vállalkozásban egy hotelban dolgozik, amely már 6. generáció óta férje családjának tulajdona, és családi vállalkozásként is üzemeltetik. A munkájában is érinti a kialakult drámai helyzet, több kollégájával is már arról beszélgetnek, vajon mikor lehet újra kinyitni a hotelt. “Nagyon nehéz most, mert több kollégánk is nehéz helyzetbe került. A legrosszabb, hogy nagy a bizonytalanság, nem tudjuk mikor realizálódik a helyzet, de a koronavírus járvány hosszabb távon is visszavetheti a turizmust Európa szerte. A családdal jól éljük meg, a gyerekek óvodás korúak, nagyon örülnek a kialakult helyzetnek. Ennek hangot is adnak, elmondják milyen jó, hogy egész nap itthon vagyunk, és tudunk játszani együtt – neveti el magát Ági.

Kint ilyen intézkedések vannak? -kérdeztem bele, mert kíváncsi lettem miben más mint nálunk Szegeden. Ági elmondja, hogy náluk már kötelező maszkot hordani mindenkinek, aki a bevásárlócentrumba akar menni, illetve ha nem halaszthatatlan teendőd van, akkor otthon kell maradni. A Szeged365.hu is beszámolt már róla, hogy nyugati szomszédainknál hamarosan korlátozásokkal igaz, de újra nyitnak a kereskedelmi, vendéglátó egységek. Seyrling Ágnes, a végén elárulta: a munka mellet 2-3 évente tud hazalátogatni Szegedre, de mindig nagyot dobban a szíve amikor újra meglátja a Szeged táblát!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb