Szegedi Arcok

Szegedi Sikersztorik: a helyi gyártású szoftver, ami behálózta a világ legnagyobb kereskedőit

Igen hosszú lenne a lista, ha papírra kellene vetni azt, hogy hány féle, fajta sikersztori kötődik Szegedhez. Az Antavo Informatikai Kft. nemzetközileg elismert tevékenysége viszont egyértelműen ide tartozik. Büszkén mutatjuk be azt, útjára indítva ezzel új sorozatunkat: itt a Szegedi Sikersztorik, a Szeged365.hu-n! A marketing szoftverfejlesztő cég sikertörténetét a szegedi Kecsmár Zsuzsa, alapító ismertette.

Az Antavot négy fiatal álmodta meg 2011-ben. Ötletüket egy évvel később, Londonban keltették életre. A marketing szoftverfejlesztő cég sikertörténetéről Kecsmár Zsuzsa, alapítót kérdeztük.

Mikor és hogyan jött létre az Antavo?

Az Antavon 2011-ben négyen kezdtünk dolgozni: egy informatikai vállalkozó, egy szoftverfejlesztő, egy New-Yorkból – Londonból hazatért bankár, és én, a rádiós újságíró és amúgy frissen végzett közgazdász. Már akkor is marketing szoftvert kezdtünk el készíteni, de az még nagyban más volt, mint most. Gondoltunk egyet, és angolul kezdtünk hozzá, most visszatekintve ez nagyban meghatározta az egész cég lehetőségeit, és a munka nehézségét is. Mivel 2012-ben a Startup fogalma még teljesen ismeretlen volt Magyarországon, úgy döntöttünk, hogy szerencsét próbálunk a londoni központú, európai magvető tőkelap, a Seedcamp egy eseményén, ami után be is fektettek a cégünkbe. Felajánlották, hogy Londonban a Google irodájában velük, és a többi céggel együtt legyünk, tanuljunk, építsük a céget, így ki is utaztunk, és 2012-t ott töltöttük. Megalapítottuk an angol anyacéget, aminek a magyarországi leánycége lett az Antavo informatikai Kft. 2013 és 2015 között a szoftverünkkel, több mint 100 országban, csaknem 30 ezer marketingest értünk el. Viszont a Facebook és a különböző közösségi oldalak egyre dinamikusabban fejlődő erejével nem tudtunk és nem is akartunk szembeszállni. Újragondoltuk a tevékenységünket, minek köszönhetően aztán 2016-ban profilt váltottunk és elkezdtünk egy hűségprogram szoftvert fejleszteni. Arra azonban, hogy ez mekkora vállalás volt, csak később döbbentünk rá.

Mit ölel fel és miben más ez az új szolgáltatás, mint az eredeti?

Az új szolgáltatásunk immár négy éve olyan nagyvállalatoknak nyújt segítséget, mint a BioTechUsa, a Benetton vagy a PEPSI , míg az előző szolgáltatásunk a kisvállalatokat célozta meg. Vagyis: brandeknek és kereskedelmi egységeknek készítünk olyan hűségprogram szoftvert, amivel az eladó és a vevő szorosabbra fűzheti egymással a kapcsolatot. Ez túlnyúlik egy vásárló és egy cég szokásos határain – például ha vásárolsz, azért pontokat kapsz. A vásárlók nem csak akkor tudnak hűségesek maradni az adott márkához, ha rendszeresen visszajárnak az adott kereskedelmi egységbe vagy márkahűek maradnak, hanem úgy is, hogyha az az adott márka és annak generált, pozitív hozadékai beépül az életükbe. Sportolás közben, a közösségi oldalakon, vagy akár a magánéletben.

Mi a siker titka?

Azt én is szeretném tudni! Viccet félretéve, az tény hogy az Antavo sok embernek ad munkát, a szoftverünket világcégek használják. De azt is tudjuk, hogy még nem jutottunk el oda, ahova szeretnénk. A cégek és startupok azért állnak le, mert az alapítók abbahagyják. Mi egyszerűen nem hagytuk abba, nem volt opció. Kitartóan csináljuk a mai napig.

Mekkora az ára ennek a bizonyos sikernek?

Nyilván bele kell tenni a munkát, küzdeni kell. A mi munkánk semmivel sem egyszerűbb vagy épp nehezebb, mint bárki másé.

Az Antavo irodája 2018-ban elnyerte az Év Irodája díjat.

Igen, nagyon szuper, hogy egy ilyen gyönyörű helyen dolgozhatunk. Az épület tulajdonosával karöltve, a társalapítóm, Kecsmár Attila tervei alapján készült el ez a tér – minden szőnyegkockát, áramcsatlakozót, még a lámpák szögét is megtervezte, és beszerzett a legkülönfélébb helyekről. Van bicikli a falon amivel néha megyünk egy kört, régi varrógépek, mint régi divat-technológia, mi pedig az új divat-technológia vagyunk, és több tárgyaló- és telefonáló szoba, hiszen az ügyfeleink többsége külföldön van, személyesen nem találkozunk velük, csak online. Ezen a versenyen általában menő belsőépítészek indulnak, és a zsűri azért ítélte nekünk a díjat, mert látták, hogy szenvedéllyel, nem hivatásosként hoztunk létre egy ilyen teret, ennyire költséghatékonyan.

Díjat kaptatok az Egyesült Királyság internetes kereskedői díján is.

Igen, itt az egyik kategóriában minket találtak a legjobbnak. Az egyik ügyfelünk a luxusdivattal foglalkozó Luisaviaroma – az ő hűségprogramjukkal a mi erőfeszítésünket is elismerték.

És fejlesztettetek egy bolti eszközt, ahol az Apple volt a partneretek.

Igen, ez a ‘Loyalty Experience Kiosk’, egy érintőképernyővel, arcfelismeréssel és mozgásérzékelős kamerával ellátott eszköz. Ez innovatív és újszerű, nagyon jól működik a hűségprogramokkal.Az eszközzel Január 11-én debütáltunk New Yorkban, az NRF hét – Amerika legnagyobb kereskedelmi kiállítása – részét képező Innovation Mansion-ben. A Sohó városrész egyik 5 emeletes városi palotájában, ezen a zártkörű eseményen olyan márkák magas rangú képviselői próbálhatták ki az Antavó újítását mint a Disney, LUSH vagy H&M.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb