Blog

PénzügyesAnyu Blog: Nyugdíjcélú megtakarításban gondolkodsz? Kötelező olvasmány!

Igazi szívügyem a nyugdíj célú megtakarítások témaköre, így több posztot szeretnék neki szentelni. Abszolút hiszek benne és teljes mellszélességgel állok ki a téma mellett, mert ez az az egyik dolog (az egészségbiztosítások mellett), amit kiemelkedően fontosnak tartok. Szeretnék az a tanácsadó lenni, aki elmondhatja, hogy eleget beszélt róla és sok embernek nyitotta fel a szemét a témában.  Nekem már egyértelmű a döntésem ezzel kapcsolatban, de ha Te még nem vagy biztos abban, hogy miért kell gondolni már fiatalon a nyugdíjunkra öngondoskodás formájában, azt előző posztomban kifejtettem:

Ügyfelekkel való beszélgetéseim során sokszor kiderül, hogy nem igazán, vagy egyeltalán nem tudják, hogy nyugdíj fronton az öngondoskodásnak több formája is van. Bocsi előre is, nem bocsátkoztam hosszú részletekbe, de így is tömény lesz az infó áradat. Viszont a jövődről van szó, érdemes elolvasnod az egész posztot!

1. nyugdíj-előtakarékossági számla, azaz a NYESZ!

Mit kell tudni róla? Komoly szakértelmet kíván, mert saját magadnak kell összeállítani a részvény, kötvény vagy befektetési jegy csomagodat. Csak Te döntesz róla, hogy mibe fektessék a pénzedet. Akkor érdemes ezt választanod, ha magabiztos vagy a témában, szereted a pénzügyi alkotói szabadságot és nincs szükséged szakmai segítségre.  Könnyű vele nyereséget elérni, de gyorsan realizálhatunk vele veszteséget is. Évente maximum 100 000 Ft adójóváírás jár mellé, amit az értékpapír számládon írnak jóvá. Alacsonyak a költségei és nincs kötelező havidíj, ami lehet előny is, de szerintem inkább hátrány, mert nem biztos, hogy tartani fogod magad hozzá. Ami miatt igazán meggondolandó, hogy hagyatéki eljárás keretében öröklődik, tehát várni kell a pénzre. Illetve, ennél a megtakarítási formánál a pénz hozzáférhetősége a mindenkori nyugdíjkorhatártól függ, tehát nem független a korhatáremelésektől…

2. Önkéntes nyugdíjpénztár:

Akkor érdemes választanod, ha nincs olyan sok munkaéved a nyugdíj korhatár eléréséig, mert 10 éves futamidő alatt is reális megtakarításhoz juthatsz. Tagdíj formájában gyűjthető a pénzed, aminek a minimum díja 5 000 Ft. Általában meghatározott portfóliókat javasolnak a pénztárak befektetési lehetőségként, de Te döntesz melyiket szeretnéd. Előny, hogy nem Neked kell összetenni a portfóliót, hátránya, hogy nem sok, 3-5 portfólió között lehet választani. Jellemzően magyar állampapírokba fektetik a pénzedet, ezt döntsd el, hogy ez jót vagy rosszat jelent. Itt lehet a legmagasabb adójóváírást elérni, 150 000 Ft-ot évente, de mindenképpen fontos információ az is, hogy ezen a kereten osztoznak az önsegélyező pénztárak és az egészségpénztárak is. Ha magasabb tagdíjat fizetsz, alacsony költségekkel honorálják, de mivel ezek a költségek sávosak, így kicsit átláthatatlanok is egy nem hozzáértő számára.  SŐT a pénztárnak nem kötelessége minden költséget kimutatni! Egyébként ez az a mód, ahol akár maga  a munkáltatód is fizethet be rá pénzt, ami egy jó motiváció lehet nekik is. Ami miatt még megfontolandó, az az, hogy az első 10 évben nem lehet hozzáférni a megtakarításhoz és itt is igaz az, hogy a pénz hozzáférhetősége a mindenkori nyugdíjkorhatártól függ, tehát nem független a korhatáremelésektől…

3. Nyugdíjbiztosítás:

Én ezt választottam, mert persze vannak hátrányai is, de a számtalan pozitívuma miatt a  mérleg nyelve mindenképpen nekem erre billent. Mik a kockázatai? Ha felmondod a szerződést kb. 3-5 éven belül, akkor könnyen veszteséggel fogod zárni azt. Akkora a választék, hogy nehéz meghozni a legjobb döntést. Ráadásul a pénzügyi tanácsadók többsége nem mindig marad a realitások talaján ígért hozam tekintetében, ezért válassz olyat, aki több ajánlatot tud Neked mutatni és megnézi, hogy az elmúlt években mely biztosítók szerepeltek jól a pénzkezelési mutatókban.

Miért döntöttem mégis emelett? Azonfelül, hogy gyűjtöm a pénzemet, szinte mindegyik biztosító társaság ad plusz szolgáltatásként egy-egy kockázati elemet, azaz, ha történik velem valami, plusz pénzt is ad az eddig gyűjtött pénzem mellé a hozzátartozóimnak. Nincs semmi himihumi, kötelező kimutatni  a költségeket. Portfóliók garmadából lehet választani ÉS sok biztosító szolgáltat portfolió menedzsert is a befektetés szerződés elemeként, ami leveszi a válladról a terhet a kötvények-részvények közötti eligazodásban. Évente maximum 130 000 Ft adójóváírást lehet elérni, amit a befektetésedhez tesznek hozzá. Kamatadómentes a 10. évtől és akkor is az marad, ha a szerződő meghal, vagy 40%-ot meghaladó egészségügyi károsodás éri, illetve ha nyugdíjassá válik. Legnagyobb pozitívuma, hogy rögzíti a szerződéskötéskor érvényben lévő nyugdíjkorhatárt, ezért a hozzáférhetőséget nem befolyásolják a potenciális korhatáremelések. Tehát, ha most kötsz egy ilyen szerződést, akkor 65 évesen ehhez a pénzhez hozzájuthatsz.

Véleményem szerint, bármelyik megoldás lesz szimpatikus Neked jobb, minthogy egyiket sem választod. A legfőbb érvem a sok-sok mellett, amit már kifejtettem, hogy ezek a formák örökölhetőek, míg az állami nyugdíj nem (ha lesz egyáltalán ilyenünk). Hányan halnak meg pár évvel a nyugdíj után, vagy el sem érve azt? Szóval Te hogyan döntesz?

Dr. Szilágyi-Németh Lilla- PénzügyesAnyu, a Nelson Biztosítási Alkusz Zrt. és a Bankmonitor Partner Kft. független pénzügyi tanácsadója, Faceboook- PénzügyesAnyu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb