Közélet

Napi összefoglaló: 115 fertőzött a megyében, március 4-én már jelen lehetett a koronavírus az országban, egy percre megáll a közlekedés június 4-én Szegeden

Az elmúlt 24 órában nem nőtt a fertőzöttek száma a megyében, vélhetően már március 4-én jelen volt a koronavírus Magyarországon és egy percre megáll a közlekedés június 4-én Szegeden.

NEM NŐTT A FERTŐZÖTTEK SZÁMA A MEGYÉBEN

Koronavírus: 29 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést és elhunyt 5 idős, krónikus beteg. Ezzel a beazonosított fertőzöttek száma 3921, az áldozatoké pedig 532 főre nőtt, 2160-an pedig már meggyógyultak. 1229 aktív fertőzöttet tartanak számon, 41%-uk budapesti. 427 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 24-en vannak lélegeztetőgépen. Szegeden már közel 20 napja alig van változás, 115 regisztrált fertőzöttnél tartunk Csongrád megyében.

MÁRCIUS 4-ÉN MÁR VÉLHETŐEN JELEN VOLT A KORONAVÍRUS MAGYARORSZÁGON

Lecsengőben a koronavírus-járvány Magyarországon, ezt mutatja a görbe, mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján. Müller Cecília szavaiból azt lehetett kivenni, hogy az első fertőzöttet március 4-én regisztrálhatták.

MEGÁLL A SZEGEDI TÖMEGKÖZLEKEDÉS 1 PERCRE JÚNIUS 4-ÉN

Egy percre megáll a szegedi tömegközlekedés és félárbócra engedik a városházán lévő nemzeti lobogót a trianoni békediktátum 100. évfordulóján. Csütörtök délután 16:30-tól a Szegedi Szimfonikus Zenekar fanfárosai gyászdalokat adnak elő a városháza erkélyén.

MEGYEI CÉG BŐVÍTI A KORMÁNYABLAK-BUSZOK SZÁMÁT AZ ORSZÁGBAN

Csongrád megyei cég bővítheti a kormányablak-buszok számát az országban, ismertette Dr. Juhász Tünde kormánymegbízott és Dr. Domonkos Péter, kormányablakokért felelős miniszteri biztos kedden délután, Szegeden.

https://szeged365.hu/2020/06/02/csongrad-megyei-ceg-boviti-a-kormanyablak-buszok-szamat-az-orszagban/

SŰRITI JÁRATAIT AZ SZKT

Indul az élet Szegeden: az SZKT mától sűríti a munkanapi troli- és villamos-menetrendjét, bővül a 2-es villamos, az 5-ös, a 8-as és a 10-es troli járata, a többi vonal és a hétvégi menetrend nem változik. Mutatjuk a legfontosabb, mától életbe lépő változásokat!

https://szeged365.hu/2020/06/02/matol-jaratsurites-a-szegedi-trolikon-villamosokon/

A KÜLFÖLDRŐL HAZATÉRŐK IS HOZZÁJUTHATNAK A CSALÁDTÁMOGATÁSHOZ

Könnyebben juthatnak hozzá a családtámogatásokhoz a külföldről hazatérők, mert a babaváró támogatás igénylésénél az eddigi 180-ról 90 napra csökken az elvárt magyarországi tb-jogviszony igazolásának időtartama – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a szegedi származású Novák Katalin kedden az M1 aktuális csatornán.

ENYHÜLNEK A KORLÁTOZÁSOK A NYUGAT-BALKÁNI ORSZÁGOKBAN

Enyhülnek a koronavírus terjedésének megfékezése érdekében hozott korlátozások a nyugat-balkáni országokban, Szerbia engedélyezi az osztálykirándulásokat és iskolai bálokat. Koszovóban és Észak-Macedóniában pedig egyre inkább a választások és az új kormány megalakítása kerül a közbeszéd középpontjába.

94 EZER VÁLLALKOZÓ MÁR MEGKAPTA A MUNKAHELYEK VÉDELMÉHEZ SZÜKSÉGES TÁMOGATÁST

Immár 140 ezer ember munkahelyének megmentéséhez igényeltek támogatást a munkaadók, ebből 94 ezernek már megítélték a támogatást, ismertette Palkovics László, aki a hat cég bértámogatást biztosító okiratának ünnepélyes átadásán azt is kihangsúlyozta: a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében döntött a kormány a gazdaságvédelmi akcióterv elindítása mellett, amelynek kiemelt célja a munkahelyek védelme, valamint új munkahelyek teremtése.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb