Közélet

Közel 1.5 millió forintnyi adományban részesült a Szegedi Nemzeti Színház

Közel 1.5 millió forintnyi adományban részesült a Szegedi Nemzeti Színház. A jótékonysági eseményre május 9-én online került sor, amelyet a Szeged Első Lions Club és a Szent-Györgyi Albert Rotary Club a Dömötör Díj szervezői hoztak létre a színház életben tartása érdekében.

A Valahol Európában című musical bemutatásának 25. évfordulóján szombat este az alkotókkal, egykori szereplőkkel és a Szegedi Nemzeti Színházban a veszélyhelyzet kihirdetéséig folyamatosan futó darab résztvevőivel idézték fel a legemlékezetesebb pillanatokat és beszéltek kulisszatitkokról.

Fotó: Szabó Dávid

Az összegyűlt összeg jelképes átadására ma délután került sor, minek után az esemény főszervezője a Szeged365.hu-nak a következőképp összegezte az akció célját:

A Szent-Györgyi Albert Rotary Club és a Szeged Első Lions Club vezetői ezt követően kiemelték: ez volt az első, ennyire szoros jelleggel bíró összefogás a két klub között, de minden bizonnyal nem az utolsó. Elégedettek és végtelenül boldogok, hogy ebben a nehéz helyzetben segítséget nyújthattak a Szegedi Nemzeti Színháznak is.

Fotó: Szabó László

Mihályi Gézát, Szeged Első Lions Club elnökét és Palotás Sándort, A Szent-Györgyi Albert Rotary Club elnökét kérdeztük:

A Szegedi Nemzeti Színház igazgatójával, Barnák Lászlóval az eseményt követően a színház jelenlegi helyzetéről és az adomány felhasználásáról beszélgettünk, ezt este közöljük.

És végül mint az kiderült, a  beszélgetős műsort több mint ezren nézték végig az interneten. A produkcióban részt vett többek között Haumann Péter, Szinetár Dóra és Pindroch Csaba is, de még Hofi Géza első benyomásairól is szó esett benne, amikor a klinikán fekve hallgatta a Szegedi Szabadtéri Játékokon zajló próbákat. A Szeged Televízió stúdiójában felvett és összeállított adás nézői támogató jegyek megvásárlásával valamint adományokkal összesen 1,2 millió forinttal segítették a Szegedi Nemzeti Színházat.

A film utolsó zeneszámát, a Zene az kell című dalt, mely megtalálható a Youtubeon, már több mint háromezren tekintették meg. A klipet a Színház művészei az online beszélgetős műsor apropóján készítették #maradjotthon verzióban.

A sajtótájékoztatót a Szeged365.hu élőben közvetítette, ez alább tekinthető meg újra:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb