Közélet

Nagyon jó hírek érkeztek a koronavírus elleni magyar szerről

Minden eddig itthon vizsgált készítménynél hatékonyabban gátolja az új típusú koronavírus fertőzőképességét a magyar kutatók által kifejlesztett fehérjealapú gyógyszer – derül ki a Növekedés.hu cikkéből.

A hatóanyagot az elkövetkező hónapokban kísérleti állatokban fogják vizsgálni. Ezzel párhuzamosan megkezdték az európai engedélyeztetéséhez, illetve a klinikai vizsgálatokhoz szükséges eljárás előkészítését is. Kacskovics Imre, az ELTE természettudományi karának dékánja szerint a klinikai vizsgálatokat legkorábban 2021 végén, 2022 elején lehet elkezdeni.

A szakember kifejtette: mindvégig olyan ellenszeren dolgoztak, amely egyaránt képes semlegesíteni a vírust, valamint megelőző védelmet is nyújt. Ehhez egy kétkomponensű, fehérjealapú készítményt fejlesztettek, amely felfogható egy molekuláris csapdaként, mert ahhoz a tüskefehérjéhez kapcsolódik, amellyel a vírus a sejtekhez kötődne, így viszont erre képtelen.

A dékán azt is elmondta, hogy terveik szerint a hatóanyagot intravénás vagy a bőr alá adott injekció formájában lehet majd beadni. Miután a véráramba kerül, megjelenik a tüdőszövetben, sőt a tüdő léghólyagocskáiba is bekerül. Éppen arra a területre érkezik, ahová a fertőzést követően a koronavírus is bejut, tehát megakadályozza, hogy a vírus megfertőzze a sejteket

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb