Kikapcs

Hódít a kültéri mozi a Napfény Városában

Hetek óta hódít az egyébként ultra menő, szabad ég alatti filmezés a Napfény Városában. Az első kültéri vetítést a Városmetamorfózis névre hallgató akció keretén belül a SZETÁV-nak, a Mondolo Egyesületnek és a Belvárosi Mozinak köszönhetjük. A városi projekt akkora sikert aratott, hogy azóta mindenki a csillagos ég alatt akar filmet nézni.

AZ ELSŐ PROJEKT

Néhány héttel ezelőtt a Fűtőmű utcába költözött a Belvárosi Mozi, na nem úgy és nem örökre, csak egy jó kis film vetítésének erejéig. Az esemény a Városmetamorfózis névre hallgató akció keretén belül a Szegedi Távfűtő Kft., a Mondolo Egyesület és a Belvárosi Mozi közös kezdeményezésében jött létre és óriási sikert aratott. A vetítés Szeged egyik legnagyobb fűtőmű oldalán valósult meg, mégpedig a Mondolo Egyesület alkotóinak köszönhetően, akik egy óriási retro tévét festettek a már említett akció kapcsán az objektum oldalára. Az első mű, egy zenés vígjáték, a Mamma Mia volt, ezt június 27-én helyezték „képernyőre”. A SZETÁV és a Mondolo Egyesület művészei nemrégiben döntöttek úgy, hogy közös projektbe kezdenek és minden olyan, régi, kopott, kihalt fűtőművet, ami a Napfény Városában található, felújítanak. Méghozzá úgy, hogy külsőleg szebbé, tisztábbá és mutatósabbá varázsolják azt egy-egy általuk felfestett képpel. A Fűtőmű utcában egyébként úgy tudjuk lesz majd következő vetítés is. Amint ismerté válnak a részletek, megosztjuk azt veled.

SOSE HALUNK MEG: A BELVÁROSI MOZI EZÚTTAL A PARTFÜRDŐRE KÖLTÖZIK

A Belvárosi Mozi az első siker után örömmel mondott igent a második kültéri vetítésre, amelyre július 11-én és 12-én (azaz ma és holnap) kerül sor a Partfürdőn. Az esemény apropója, hogy július elsején életbe lépett az a határozat, amelyet a Közgyűlés a legutóbbi ülésén megszavazott, ez pedig a Huszár Mátyás Rakpart hétvégi lezárására irányul. Mint, ahogyan azt Mihálik Edvin, Zöld Város Programért felelős tanácsnok a hónap elején ismertette a cél ezzel a Tisza-part hasznos kihasználása. Aztán technikai okok miatt a rendezvénysorozat a Rakpartról, ami ennek ellenére minden hétvégén zárva lesz majd, átkerült a Partfürdőre, erről bővebben itt írtunk:

Így aztán az eseménysorozat, amely ezen a hétvégén veszi kezdetét és vélhetően augusztus közepéig tart majd, a Partfürdőn ad teret a legkülönbözőbb programoknak, amelyek sorát ma többek között a Sose halunk meg, nagy sikerű magyar filmnek kezdi meg.

Vasárnap pedig a Macskafogót láthatják az érdeklődők.

https://www.youtube.com/watch?v=mC-jdoeUpv0&feature=emb_logo

Mind a két film 21:00 órakor kezdődik és fentebb mind a kettőből hoztunk egy kis ízelítőt.

És, ha esetleg a Partfürdő nem esik útba, vagy a filmek nem tetszenek (amit azért kétlünk) akkor a Petőfitelep sportpályáján még mindig bevállalhatsz egy kültéri mozizást, ott ugyanis egy szintén klasszikus, az Égigérő fű kerül a vászonra.

KERTMOZI PETŐFITELEPEN

A petőfitelepi esemény a Szeged Város Közösségéért Közalapítvány és az Alkotó Ifjúságért Alapítvány jóvoltából, egy pályázatnak köszönhetően valósul meg. Az Égigérő fű című filmet július 11. 20:30-kor kezdik el vetíteni. A kapunyitásra azonban már 20:00-kor sor kerül a Petőfitelep főtéri kosárlabda pályáján. A rendezvény díjmentesen látogatható. A feladat tehát nem más, mint: jó levegőn, szabadban, szabadon, barátok társaságában, egy jó filmmel és egy csomag pattogatott kukoricával élvezni a filmezést.

Kétségtelen, hogy a szegedieknek tényleg bejön ez az ultra menő, egyedi és egyedülálló program, amelyre a térségben csak és kizárólag itt, a Napfény Városában van példa. Mi pedig csak örülünk, hiszen már megint Szeged!

Fotó: Szabó Dávid -Szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb