Kikapcs

Szeged365 kikapcs: Vadaspark, Füvészkert, filmek a csillagos ég alatt és gyorsulási bringaverseny a Rakparton

Itt a szombat, az idő ugyan szomorkás, neked viszont semmi okod rá, hiszen hétvége van és a Napfény Városa ma sem hagy unatkozni! Szerencsére van egy csomó olyan program, amihez nem feltétlenül szükséges a 30 fok, annak ellenére, hogy július közepe van. Mutatjuk is, hogy merre indulj:

VÁR A VADASPARK ÉS A FÜVÉSZKERT

A Vadaspark és a Füvészkert Szegeden két leglátványosabb és legbarátságosabb helye, ahol sosem unatkozik az ember. A családbarát objektumok hétvégén is várják az érdeklődőket! Vedd a nyakadba vagy az egyiket vagy a másik, sétáld körbe, fedezz fel bennük új dolgokat, szerezz igazi természetbeli élményt.

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

A növényekben gazdag, friss levegős Füvészkert 9:00 és 18:00 óra között, az egyre csak bővülő Vadaspark pedig 9:00 és 19:00 között fogadja a látogatókat!

FILMEZZ A CSILLAGOS ÉG ALATT

Hetek óta hódít az egyébként igen extra, szabad ég alatti filmezés a Napfény Városában. Az első kültéri vetítést a Városmetamorfózis névre hallgató akció keretén belül a SZETÁV-nak, a Mondolo Egyesületnek és a Belvárosi Mozinak köszönhetjük. A városi projekt akkora sikert aratott, hogy azóta mindenki a csillagos ég alatt akar filmet nézni, ennek örömére pedig a hétvégén sem maradunk kültéri mozi nélkül. A Fűtőmű utcában a Ready Player One – nal pörög tovább a Külvárosi Mozi Piknik a Partfürdőn pedig a Férfiak fecskében vetítik. Itt is vannak a részletek:

GYORSULÁSI BRINGAVERSENY A RAKPARTON

Folytatódik a “Szeged főutcája a Tisza” projekt, melynek keretein belül ma bringás gyorsulási versenyt fognak tartani a lezárt Huszár Mátyás rakparton. Szombaton egy szabad nevezéses, amatőr verseny lesz, vasárnap pedig a profiké a flaszter. Bővebb infók a cikkben:

IRÁNY A VR ÉS AR ÉLMÉNYTÁR, NA MEG A FILM ÉS MOZITÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS

Irány a Belvárosi Mozi! Megnyitotta kapuit a Dél-Alföld legvagányabb attrakciója, VR és AR élménytár, mozi és filmtörténeti kiállítás mindenféle extrasággal megspékelve. Kikapcsolódás, szórakozás, művelődés és élményszerzés egy helyen! Mutatjuk, hogy mire számíthatsz:

ÉS, HA MÁR MOZI.. A BELVÁROSI ÉS A CINEMA MA IS SZUPER ÉRDEKES FILMEKET VETÍT

Három terem, hat film, íme:

Csőke József terem:

  • 16:30 Drakulics Elvtárs
  • 19:30 Az ifjú Ahmed

Balázs Béla terem:

  • 17:30 Titkok és igazságok
  • 20:30 Inkább lennék özvegy

Zsigmond Vilmos terem:

  • 17:00 Medvevilág Szicíliában
  • 20:00 Apró mesék

A Cinema is jó ajánlatokkal bír, itt egy kis előzetes:

  • A láthatatlan ember: 17:30, 20:00
  • Alzheimer: 18:30
  • AVA: 16:10, 18:20, 20:30
  • Bad Boys – MINDÖRÖKKÉ: 20:15
  • Bloodshot: 20:15
  • Hogyan legyél jó feleség: 17:45, 20:00
  • Mint egy főnök: 19:00
  • Seveled: 19:30
  • Sonic, a sündisznó: 17:15
  • Sötét vizeken: 18:50
  • Tíz nap anyu nélkül: 18:00
  • Úriemberek: 16:30, 19:15
  • Vad Balaton: 17:45
  • Vad erdők – Vad Bércek: A Fantom nyomában: 17:00
  • Valan – Az angyalok völgye: 16:45

ACÉLTÖRTÉNETEK – ÚJ KIÁLLÍTÁS NYÍLT A REÖKBEN

Megnyitotta kapuit a REÖK legújabb kiállítása, a tárlat Acéltörténetek címen szeptember 27-ig tekinthető meg a Napfény Városában. A kiállítás részleteiről korábban exkluzívan számoltunk be:

Semmiképp sem érdemes lemaradni a különleges és látványos alkotásokról!

Fotó: Szabó Dávid – Szeged365.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb