Szegedi Arcok

Egyesület formájában mentik meg a Gergő Ligetet – interjú Jakab Gusztival, az újdonsült elnökkel

Néhány nap és megalakul az az egyesület, amely keretén belül megmentik a Gergő Ligetet! Jakab Guszti, a Garden Bistro és Garden Stég tulajdonosa veszi át a pihenőhely koordinálását, Farkas András alapító segítségével. A Rotary Tanösvény szívét képező parkot kamerákkal szerelik fel, illetve kukákkal látják majd el, a legfrissebb fejleményekről pedig az egyesület elnöke Jakab Guszti számolt be a Szeged365.hu-nak.

ELŐZMÉNYEK

Farkas András alapító augusztus 11-én este jelentette be, hogy befejezi Szeged legnépszerűbb és egyben legszebb kirándulóhelyét, az újszegedi Gergő Ligetet. “Ez egy drogos, alkoholos, zajos kupleráj lett esténként, hatóságilag jóváhagyva” – mondta az ismert szegedi férfi, aki egykoron az unokájáról nevezte el, majd 20 éven át teljesen önerőből, önkormányzati segítség nélkül tartotta fent a helyet. A hír hallatán fél Szeged megmozdult, önkéntes takarításokat vették kezdetét, sőt, a segítségnyújtásra ígéretet tett a városvezetés is valamint lehetséges üzemeltetőként bejelentkezett (a Szeged365.hu-n keresztül) Jakab “Használtautós” Guszti is.

EZT KÖVETŐEN KEZDETÉT VETTE A KOOPERÁCIÓ

A Gergő Liget vezetője a Szeged365.hu-nak elmondta: nagyon meghatotta, hogy a szegediek összefogtak az unokájáról elnevezett pihenőhelyért. Ez azonban nem neki, hanem magának a helynek szól, ami közel húsz éve az egyik legnépszerűbb hely az újszegedi Rotary Tanösvényben. Farkas András ismertette: a kooperáció megkezdődött az ATIVIZIG, Mihálik Edvin és Jakab Guszti között. Majd elmondta, hogy ő a későbbiekben is minden tudásával, tapasztalatával és ismeretével segíti majd a Gergő Liget fennmaradását. Ez a gyakorlatban pedig úgy néz ki, hogy a későbbiekben is összeszedi majd egy-egy séta alkalmával a szemetet az erdőben és a civilekkel együtt ügyel a rendre. Akik közül az elmúlt napokban többen döntöttek úgy, éjszakai őrjáratot folytatnak azért, hogy a fiatalok, akik a botrányt megelőzően megrongálták a helyet, jártak-e esetleg újra ott. A jó hír az, hogy nem. (a terepen egyébként a Szeged365.hu is kint járt szombat éjszaka) Farkas András szerint két évtized után, a tervek szerint a pihenő az egyeztetések után egy új köntösbe öltözik majd, biztonságosabb és szebb lesz, ehhez azonban időre van szükség.

LAKOSSÁGI FÓRUM KERETÉBEN ÖSSZEGEZTÉK A CIVILEK GERGŐ LIGETBEN FOLYTATOTT EDDIGI TEVÉKENYSÉGEKET

Augusztus 24-én, hétfőn este egy lakossági fórum keretében összegezték a civilek a Ligetben folytatott eddigi tevékenységet. A fórumot hegedűs György szervezte és moderálta. Részt vett rajta az alapító, Farkas András és Jakab Guszti, a Garden Bistro és Garden Stég üzemeltetője is, aki néhány hete jelentkezett be a Gergő Liget megmentéséért.

A foróumon elhangzottakat a szervező Hegedűs György összegezte, a Rotary Tanösvény csoportban:

  • Jakab Gusztáv jelezte, hogy egy, a tanösvény felügyeletét átvevő egyesület alapításán dolgoznak Farkas András bevonásával.
  • A területre kukákat fognak kihelyezni, amelyeket az egyesület fog kezelni, az ott keletkező szemetet rendszeresen fogják üríteni, elszállítani.
  • Vadkamerákat telepítenek, amelyek a kitett táblákkal együtt (“Kamerával őrzött terület”) visszatartó erejű lehet az oda tévedő vandálokkal, drogosokkal szemben.
  • Gusztáv jelezte továbbá, hogy rendszeresíteni szeretnék a civil támogatású szemétszedéseket.
  • A polgárőrség képviselete ígéretet tett, hogy a megbeszélt időpontokban (amit most itt szándékosan nem jelölünk meg) kint lesznek és segítenek a rend fenntartásában.
  • A környékbeli lakók összefogást és napi szintű felügyeletet hirdettek, amely segítségével megelőzhetőek a rongálások, vandálkodások.

EGYESÜLET FORMÁJÁBAN MENTIK MEG A GERGŐ LIGETET

Jakab Guszti, a Garden Bistro és Garden Stég tulajdonosa lapunknak elmondta: a múlt heti kooperáció vége nem más, mint egy egyesület létrehozása lett, amely keretében ő, mint üzemeltető és Farkas András, mint tag mindent megtesznek majd azért, hogy a későbbiekben a szegediek legkedvesebb pihenőhelye a megfelelő körülmények között működjön tovább. Ehhez kamerákat szerelnek majd fel és a tisztán tartás érdekében kukákat helyeznek el. Emellett folyamatos lesz a Liget megfigyelése is a randalírozók kiiktatása érdekében. Mint azt a vállalkozó a Szeged365.hu-nak kiemelte: az egyeztetések még folynak az ATIVIZIG-gel, ám, ha minden a terv szerint halad, akkor a jövő héten már egy új, biztonságos formában vehetik újra használatba a Napfény Városában élők a Gergő Ligetet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb