Közélet

Orbán Viktor: a kormány célja, hogy Magyarország működjön, Novák Katalin családügyekért felelős tárca nélküli miniszter lesz

A kormány célja, hogy fenntartsa Magyarország működőképességét – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombat este az M1 aktuális csatornán adott interjújában, melyben a biztonsági szabályok betartását is kérte az emberektől.

A védekezés iránya úgy hangzik: Magyarországnak működnie kell! – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor kiemelte: a nemzeti konzultáció eredménye alapján azt várják a magyar emberek a kormánytól, a miniszterelnöktől, az egészségügyi rendszertől, a gazdaságirányításban résztvevőktől, hogy tartsák működőképes állapotban Magyarországot és ne engedjék, hogy a vírus megbénítsa az ország és a magyarok mindennapjait.

Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook oldala

Azt mondta: a tavaszi helyzethez képest nyugodtabb, mert pontosan tudja, hogy mivel állunk szemben, hogy a védekezéshez megvannak az eszközök és azt is, hogy az emberek mit akarnak. Nem egyedül állok a gáton, hanem van mellettem egymillió-nyolcszázezer ember – mondott köszönetet a kormányfő azoknak, akik visszaküldték a nemzeti konzultációs kérdőívet és kijelölték a védekezés irányát.

A miniszterelnökkel készített teljes interjú ITT tekinthető meg újra.

NOVÁK KATALINBÓL CSALÁDÜGYEKÉRT FELELŐS TÁRCA NÉLKÜLI MINISZTER LESZ

A családok életszínvonalára figyelni kell, ezért a kormány létrehoz egy családügyekért felelős, családokkal foglalkozó tárca nélküli miniszteri posztot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombat este az M1 aktuális csatornán. Annak érdekében, hogy a családok életszínvonalát meg tudják védeni, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hatásköreit és lehetőségeit meg kell növelni – jelentette ki a kormányfő. Hozzátette: ezt a munkát irányítja október elsejétől Novák Katalin.

https://www.facebook.com/csaladesifjusag/photos/a.646993832066519/3077555335677011/?type=3&theater

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb