Közélet

Élőben az Operatív Törzs – a második hullám új védekezési stratégiát követel

Három hónap után újra visszatért az Operatív Törzs. A járvány második hulláma nagyban eltér a tavaszi első hullámtól, hiszen most főként a fiatalok körében terjed a vírus, ami új intézkedéseket követel.

Lakatos Tibor, az Operatív Törzs (OT) ügyeleti központjának vezetője elmondta, fokozott figyelmet kap továbbra is a határok védelme, illetve a karanténszabályok betartása, készen állnak arra, hogy a járvány további terjedését megakadályozzák.

Az ügyeleti központ figyelemmel kíséri a magyarországi megbetegedési adatokat és az európai országok járványügyi helyzetét, a bevezetett intézkedéseket, információkat gyűjtenek, értékelik és javaslatot tesznek az operatív törzsnek a döntések meghozatalára.
Mint mondta, a járványügyi készültség idején is folytatták munkájukat. A rendőrség 56 ezernél is többször ellenőrizte a hatósági házi karantén szabályainak megtartását elektronikus úton és egymillió alkalommal hagyományos úton.

Fotó: Budapest, 2020. március 4. Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központ vezetõje, MTI/Kovács Attila

Müller Cecília országos tisztifőorvos elmondta a járvány második hullámában az első hullám tapasztalatait is felhasználva és a koronavírus természetének megváltozása miatt új védekezési stratégiát alkalmaznak. Igaz, hogy a járvány most a fiatalabb korosztály körében terjed inkább, a 20-29 éves korosztályból kerül ki a legtöbb pozitív eset, akiknél enyhébb lefolyású a betegség, azonban ők továbbadhatják azt az idősebb veszélyeztetettebb korosztálynak, és a krónikus betegeknek is. A cél nem az ország újbóli megbénítása lenne, hanem a biztonság garantálása.

Müller Cecília felhívta a figyelmet arra is, hogy hétfőtől új szabályok, szigorítások lépnek életbe: több helyen teszik kötelezővé a maszkok használatát, a szórakozóhelyek 23 óra után bezárnak, és október elsejétől az iskolák bejáratánál kötelezően mérik a diákok és a tanárok testhőjét is. A tisztifőorvos arra kér mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat, és amennyiben lehetséges, kerüljék a tömeget. Arra is kitért, hogy a kórházak rendelkeznek megfelelő számú lélegeztetőgéppel és betegággyal is.

Itt tudod visszatekinteni az élő adást:

https://www.facebook.com/kormanyzat/videos/346769283362072

Forrás: MTI

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb