Közélet

Csupán egy-két esetben fordult elő, hogy le kellett valakit szállítani az SZKT járatairól a maszk hiánya miatt

Szeptember 15-ével már életbe lépett Szegeden, hogy a helyi közösségi közlekedési járatokon minden utasnak kötelező a száj és orr maszkkal történő eltakarása, aki nem így tesz, azt akár le is szállíthatják a járművekről. Mint megtudtuk, az elmúlt egy hétben egy – kettő esetben fordult elő ilyen.

Dr. Majó-Petri Zoltán, a Szegedi Közlekedési Társaság ügyvezető igazgatója, a Szeged365.hu kérdésére összegezte a szegedi közösségi utazás feltételeit, amelyek összhangban a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelettel, a múlt hét óta csak szigorodtak.

Fotó: Szeged365.hu/Szabó Dávid

A száj és az orr eltakarására most már csak a maszk viselése a megengedett, míg korábban a sálat és a kendőt is elfogadták, szeptember 21-től, azaz a mai naptól már ez sem engedélyezett. Ha pedig egyáltalán nem viselünk semmit, nincsen maszkunk, vagy felszólításra nem vesszük fel azt, szabálysértést vonhat maga után, akár le is szállíthatják az illetőt a közösségi járművekről. Abban az esetben pedig, ha se maszkot nem hajlandó húzni valaki, se leszállni nem akar a járműről, a járművezető, az ellenőrök, de akár a többi utas is kihívhatja rá a rendőrséget. Szerencsére a szegediek többsége tudja, hogy a maszkviselés közös érdekünk, és olyan eset nem fordult elő, ahol rendőri beavatkozásra lett volna szükség.

fotó: Szabó Dávid

Majó-Petri Zoltán elmondta, hogy 10 esetből 9-szer az utasok eleget tettek a kérésnek, és mindenki viselte a maszkot, csupán 1-2 olyan esetről van tudomása, ahol le kellett valakit szállítani a járművekről. Az ügyvezető igazgatótól azt is megtudtuk, hogy a klasszikus szabadtéri megállókban nem kötelező, csak ajánlott a maszk viselése, míg a zárt megállókban, mint például a Mars téri, vagy a vasútállomás belső várója már szükséges feltennünk a maszkot.

Fotó: Szabó Dávid

A szigorításokhoz hozzájárul az is, hogy a maszk nélkül utazókat pótdíj fizetése is terheli a jövőben. Ez akkor lép életbe, ha az SZKT az utazási feltételek eme változásáról kihelyezi a tájékoztató matricáit a járművekre. Ez jelenleg még folyamatban van, de nem árt nagyon figyelni, nehogy belefussunk egy büntetésbe. Majó-Petri Zoltán elárulta, a büntetés körülbelül olyan összeg lesz, mintha valaki bérlet nélkül utazna, várhatóan 10 ezer forint alatti bírságra számíthat az utazóközönség.

Majó-Petri Zoltán arra is kitért, hogy örül neki, hogy döntést hoztak a gyerekek utazását illetően, miszerint a hat év alattiaknak csak ajánlott, de nem kötelező a maszk viselése. Azonban van még néhány felmerülő probléma, amelyekre a jövőben kell megoldást találni. Vannak ugyanis olyan speciális élethelyzetek, amikor elképzelhető, hogy a maszk viselése egészségügyi okokból nem ajánlott az utasoknak, például, nehezen adható rá a maszk egy autistára, vagy gondot okozhat az asztmás betegeknél. Ezért az igazgató azt reméli, hogy a jövőben még finomítanak a szabályokon, hogy az teljes mértékben megfelelő legyen a szegedi utazóközönségnek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb