Kikapcs

Mi lesz veled, Szegedi Karácsonyi Hetek?

Általános rendezvénytilalom lép életbe kedd éjféltől – közölte hétfő délelőtti Facebook videójában Orbán Viktor, családi összejövetelen, magánrendezvényen is legfeljebb 10-en vehetnek részt a következő 30 napban. A rendelet érinti az ország összes eseményét, így az eredeti tervek szerint november 27-én induló Szegedi Karácsonyi Heteket is.

OKTÓBER VÉGÉN MÉG ÚGY TŰNT, MINDEN RENDBEN

Október végén még örömmel számolhattunk be róla, hogy ismét Szeged lesz a Dél-Alföld adventi fővárosa. Az első információk arról szóltak, hogy az eseményt a Dóm téri helyszín törlésével, a Széchenyi – Klauzál – Dugonics tér hármasra redukálva tartják majd meg, fényfestés – és szalmalabirintus – mentesen, viszont a fő téren felállított Szeged Eye óriáskerékkel megspékelve.

A Dóm téri helyszín törléséről pár napja Rácz Attila főszervezőt faggattuk, ha kíváncsi vagy a miértekre, kattints ide:

A legutóbbi hír pénteken érkezett a rendezvénysorozatról, amikor a szervezők úgy döntöttek: a járványhelyzet miatt nem tartják meg a tradicionálisan rengeteg embert kis helyre összetömörítő gyertyagyújtásokat.

A MAI BEJELENTÉS MINDEN TERVET KERESZTÜL HÚZHAT

Az ország első emberének mai bejelentése értelmében az összes rendezvényt törlik minimum 30 napra, ez alól nincs kivétel. Fülöp Tímea kolléganőnk telefonon érte utol a szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. igazgatóját, Rácz Attila egyelőre semmi biztosat nem tudott mondani, jelenleg a helyzetet tisztázó Magyar Közlöny megjelenésére várnak.

A Szegedi Karácsonyi Hetek papírforma szerint november 27-től december 24-ig tartana, a korlátozás, ha az első 30 napot nem hosszabbítják meg, december 11-ig. Szerencsés helyzetben tehát szűk két hétre megtartható lenne az esemény, a kérdés, hogy van-e gazdasági realitása a dolognak vagy sem.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb