Szegedi Arcok

A szegedi születésű Tamis Tijana a világ legjobbjai között végzett a Párizsi Smink Világbajnokságon

Több mint 2000 versenyző közül érte el kategóriájának legjobb magyar helyezéseit a szegedi születésű Tamis Tijana többszörös magyar bajnok, Európa Kupa győztes, és most már világbajnok sminkmester az évente megrendezett smink világbajnokságon, ahol január elsején hirdették ki az idei győzteseket.

A szépségipar legrangosabb megmérettetésén, a Párizsi Világbajnokságon (OMC Hairworld 2021 Paris) két kategóriában induló szépítész a klasszikus, hordható vendégsmink smokey, azaz füstös kategóriában alkotásával 134 versenyzőből 12. helyezést érte el, míg a kreatív menyasszonyi kategóriában 110 versenyzőből választották ki munkáját, amellyel az előkelő 8. helyet érdemelte ki. Így a versenyen Tamis Tijana mindkét kategóriában a legjobb magyarként végzett.

A sminkmester elárulta, a versenyre minden évben szeptemberben kerül sor, témájában mindig a jövő évi trendet vetíti előre. 2020-ban Párizsban rendezték volna meg a bajnokságot, azonban a koronavírus járvány közbeszólt, és online volt csak lehetőség a verseny lebonyolítására. Elárulta, nagy büszkeséggel tölti el a szakmai zsűri elismerése, hiszen rengeteg gyakorlás, és hosszas felkészülés előzte meg a nagy megmérettetést, főleg ami a kreatív kategóriát érinti.

“Maga a felkészülés azzal kezdődik, hogy választok egy modellt, ezen a versenyen Horváth Csenge volt a modellem, aki egyébként Fésűs Nelly, színésznő lánya. Nagyon sokat segített a felkészülésben a trénerem Miskolczi Kinga, aki a kreatív kategóriában trenírozott. A smokey-ban teljesen egyedül készültem, ott a stylingot, a hajat mindent én csináltam. A kreatívban pedig összeállítottam magamnak egy csapatot. Gergely László volt a fodrászom, Szatmári Dóri a körmösünk, Károlyi István a fotósunk, a kiegészítőket és a ruhát pedig a Bridal Mirage biztosította. Így szépen összeállt egy koncepció, amit szerettem volna megvalósítani. Idén a pasztell színek diktálják a trendet, ezért a smink elkészítésénél a halvány lilát választottam” – mondta el Tijana, majd azt is elárulta, az egész országból szokott felkéréseket kapni, de gyakran keresik fel Szegedről is különböző munkákkal.

Az alábbiakban hallgasd meg Tijana beszámolóját a versenyről:

Fotókat készítette: Károlyi István

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb