Mindenmás

Best of Police: krimibe illő hetet zártak a rend őrei Szegeden

Krimi sorozatba illő hetet tudhatnak maguk mögött a bűnüldöző szervek Szegeden és környékén, volt itt minden, tettlegességig fajuló rablás, barátnőjét bántalmazó Don Juan, szájkarate, ahol még egy fegyver is előkerült, lányokat futtató család, és gyújtogatások is. Tarts velünk, és mutatjuk a legizgalmasabb rendőrségi híreket Szegedről és környékéről.

A NYÍLT UTCÁN RABOLTA KI ISMERŐSÉT EGY PÁR SZEGEDEN

Minek az ellenség, ha ilyenek az ember “barátai”: a nyílt utcán rabolta ki ismerősét egy pár Szegeden, akik követeléseiknek nyomatékot adva ütlegelték és meg is rugdosták a sértettet. Tetteik nem maradtak következmények nélkül, az ügyészség elrendelte a gyanúsítottak egy hónapra történő letartóztatását.

ERRE A HÉTRE IS JUTOTT EGY HORRORKARAVÁN AZ AUTÓPÁLYÁN

Az M43-ason kapcsolták le a megyei rendőrök azt a horrorkaravánt, amely 1400 kilogrammal haladta meg a megengedett legnagyobb össztömeget. Az egyenruhások közigazgatási bírságot szabtak ki a sofőrrel szemben.

HA A SZERELEM ELMÚLIK: FÖLDHÖZ VÁGTA ÉS LEKÖPTE BARÁTNŐJÉT EGY MEGYEBELI FÉRFI

A gyanú szerint a pár egyik vitája mérgesedett el a bántalmazásig. Ezt követően a sértett nő távol tartási végzést kért a férfi ellen, plusz a rendőrség súlyos testi sértés bűntette miatt indított eljárást.

NE FELEDD: NAGY ÉS ERŐS, NE KERÜLJ AZ ÚTJÁBA – TRAKTORRAL ÜTKÖZÖTT EGY AUTÓ SZEGVÁRNÁL

Szerencsére könnyű sérülésekkel végződött az a baleset Szegvárnál, melyben egy traktor találkozott egy autóval a 45-ös főúton a 32-es kilométerkő közelében.

CSALÁDI ÜZELMEK: ANYA ÉS FIAI KÉNYSZERÍTETTEK PROSTITÚCIÓRA LÁNYOKAT, KÖZTÜK KISKORÚAKAT IS

A gyanú szerint a testvérpár és anyjuk 2016 és 2019 között öt nőt erőszakkal és fenyegetéssel arra kényszerített, hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtsanak férfiaknak, majd az ezért kapott pénzt elvették tőlük és saját megélhetésükre fordították. A szexuális kizsákmányolásból a család az évek alatt csaknem 20 millió forintot keresett.

ZÚZÓS ESTE SZEGEDEN: KITÖRT A BALHÉ AZ EGYIK SZEGEDI SPARBAN – MÉG EGY FEGYVER IS ELŐKERÜLT

Szóváltásba keveredett egymással két férfi a Szilléri sugárúti szupermarketben, a vita odáig fajult, hogy – miután kitessékelték őket a boltból – az egyik még egy riasztófegyvert is előrántott. Az illető végül nem használta a gázpisztolyt, személyi sérülés sem történt, a szájkarate-meccs azonban így is pontértékű volt a villámgyorsan kiérkező Csongrád-Csanád Megyei Rendőrkapitányság kollégáinál: mindkét résztvevőt előállították.

CSAK EGY ÚJABB KALANDOS ESTE SZEGEDEN: HAJLÉKTALANOK GYÚJTOGATTAK EGY VASÚTI KOCSIBAN

Az eset valamivel este 7 előtt történt, a Tompai kapunál lévő vasúti átjárótól nagyjából 100-200 méterre, a rendező pályaudvaron. Mint Molnár Krisztinától, a Csongrád-Csanád Megyei Katasztrófavédelem sajtóreferensétől megtudtuk, egy használaton kívüli személyszállító vagon egyik ülését gyújtotta fel egy fedél nélküli személy.

JOBB HELYET NEM TALÁLT: A BELVÁROS KÖZEPÉN HÁZTARTÁSI HULLADÉKOT ÉS MŰANYAGOT ÉGETETT EGY FÉRFI

Szegeden a Mikszáth Kálmán és a Tábor utca sarkán délután egy óra körül egy illető háztartási hulladékot és műanyagot égetett egy építési telken. Az illetővel szemben jogi lépéseket tesznek az illetékesek, ugyanis a belvárosban, szándékosan, háztartási hulladékot és műanyagot égetni tilos.

PÉNTEK ESTI CHICAGO: KUKÁKAT GYÚJTOGATTAK SZEGEDEN

Fogalmunk sincs, kinek ártottak a cikkünkben szereplő kukák, de egy valami biztos: valaki már megint a Prodigy-slágerből ismerős Firestarternek képzelte magát, egymás után kétszer is. Először, péntek este 9 körül a Tarjánban lévő Építő utcában, 25 perccel később pedig a Csongrádi sugárút és a Makkosházi körút sarkán, a volt Media Marktnál gyújtottak fel nagyméretű szeméttárolókat.

KÖZEL NEGYEDMÁZSÁNYI HEROIN CSEMPÉSZÉSÉÉRT EMELTEK VÁDAT EGY SZERB FÉRFI ELLEN

A vádirat szerint a vádlott 2020. július 8-án éjfélkor jelentkezett be a Röszkei határátkelőhelyen Magyarország területére. Az általa vezetett gépkocsin az eljáró határrendész szerelési nyomokat fedezett fel, ezért az autót kábítószer-kereső kutyával vizsgálták meg. A kutya jelzése alapján lefolytatott további vizsgálat során a két hátsó ajtónál és a két első sárvédőnél rejtekhelyeket fedtek fel.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb