Közélet

Szeged365 fotóriport: dózerolják a Cserkót

Goodbye Cserkó! Mondhatjuk végleg a mai nappal, ugyanis elkezdték szépen csendben ledózerolni a Cserepes sori piac bádogos részeit, az Olvasóink pedig arról számoltak be, hogy szívfacsaró látványt nyújtott, hogy még a szakadó esőben is oly keményen folyt a munka.

Török Kornél fotós kollégánk pedig gyorsan kiugrott a helyszínre, hogy bemutathassuk Nektek is, a szeretett Cserkónk utolsó pillanatait. A képek mellett pedig este egy kis videóval is jövünk.

JANUÁR VÉGÉN MONDTUNK BÚCSÚT A CSEREPES SORI PIACNAK

Amikor január végén bezárták a sokak által annyira kedvelt Cserkót Szegeden, akkor még a bérlők azt suttogták, hogy azért maradnak a legnagyobb válság közepette értékesítési helyszín nélkül, mert már réges-rég eladták a placcot egy titokzatos befektetőnek. Nagy Sándor viszont azt nyilatkozta, még nem tudják, mi lesz a sorsa a területnek.

ÖSSZEFOGTAK A PIACOSOK

Hosszú hetek kálváriáját követően úgy tűnik, meglett a január 31-én véglegesen bezárt Cserepes Sori Piac utódja, az örömhírt az egyik árus jelentette be a pórul járt bérlőket tömörítő közösségi média csoportban. Az új piac a Maty-éri evezős pályával szemben, az út túloldalán, egy 45 ezer négyzetméteres területen lesz.

MAJD JÖTT A TITOKZATOS TULAJDONOS IS

A régi megszokott árusokkal, hamisíthatatlan szegedi piacos hangulattal, sőt újdonságként családi programokkal nyílik meg újra a Cserepes sori piac, immáron új környezetben. A legendás Cserepes sori piac utódjáról, és arról, hogy mikor vehetik birtokba azt a szegediek, Ajtai Évával beszélgettünk.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb