Közélet

Napokon belül bejelentheti a kormány a terasznyitást, majd jöhetnek a tömegrendezvények

A Telex információja szerint vagy a csütörtöki kormányinfón, vagy pénteken a szokásos reggeli rádiós interjújában maga Orbán Viktor miniszterelnök jelenti be az újabb járványügyi enyhítéseket, amelyeknek a része lehet a terasszal működő vendéglátóhelyek nyitása, illetve egy májusi időpont, amikortól oltási igazolvánnyal már lehet kulturális intézményeket vagy rendezvényeket látogatni.

Hivatalos megerősítést nem kaptak, de úgy tudják, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) egy olyan előterjesztésen dolgozik, hogy minél hamarabb kinyithassanak a teraszok, és lehessen újra rendezvényekre járni. Forrásaik szerint hamarosan bejelentik, hogy

  • április 19-től, tehát az általános iskolák nyitásának napjától kinyithatnak a vendéglátóhelyek teraszai,
  • valamikor májustól pedig ismét lehet rendezvényekre és más helyekre járni, ha van oltási igazolványunk.

MÁJUSTÓL FESZTIVÁLOK, RENDEZVÉNYEK

Utóbbi esetében május 1–10. közötti időpontot lehet hallani, de úgy tudják, hogy ebben a témában sokkal óvatosabbak még a becslések, és elképzelhető, hogy csak május második felében történik meg a nyitás a klubok, fesztiválok és más rendezvények felé. A terasznyitásról viszont úgy tudják, hogy már jövő héttől megtörténhet. Az más kérdés, hogy a legtöbb általuk megkérdezett vendéglátós, klubvezető és önkormányzat egyelőre maximum pletykák szintjén értesült erről – ha valóban egy-két napon belül jön a hivatalos bejelentés, az ugyanolyan meglepetés lesz nekik, mint a boltok és szolgáltatások újranyitása volt nemrég, amikor előző nap tudták meg, hogy másnap nyithatnak.

AUGUSZTUSRA KÉSZÜLNEK A NAGYOBB FESZTIVÁLOK

A rendezvényhelyszínek és teraszok megnyitása azért is fontos kérdés, mert így megmenekülhet a fesztiválpiac bátrabb része. A Volt és a Balaton Sound már bejelentette, hogy idén is elmaradnak a fesztiváljaik, a Sziget még nem kommunikált erről egyértelműen, de forrásaik szerint kicsi az esély arra, hogy az alapvetően nemzetközi közönségre célzó tömegrendezvényt az eredeti formájában meg tudják tartani augusztusban. Az augusztus ráadásul azért is lesz különösen érdekes, mert a fesztiválok nagy része erre a dátumra lőtte be az idei rendezvényét. Augusztus közepére jelentették be a nagykovácsi Kolorádót, illetve a Fishing on Orfű pótdátuma is augusztus végére szól, ha nem jönne össze júniusban a fesztivál. Szintén augusztus közepét célozta meg a Velencei-tó partjára szervezett EFOTT, illetve még akad pár kisebb fesztivál, ahol még kivárnak a végleges döntéssel.

3-3,5 MILLIÓ UTÁN ENYHÍTÉS

A Telex arról ír,miszerint a nyitásról szóló bejelentések után felgyorsulhatnak az események. Keresték a Magyar Turisztikai Ügynökséget is, de cikkük megjelenéséig nem érkezett tőlük válasz. Orbán Viktor egyébként korábban maga is arról beszélt, hogy ha eléri a beoltottak száma a 3-3,5 milliót, akkor következhetnek az enyhítések.

“Ha elérjük a 3-3,5 millió beoltottat, akkor „adhatunk könnyítést azoknak, akiknek van védettségi kártyája: ki lehet nyitni számukra a szállodákat, a kulturális életet”, de erről majd akkor kell beszélni. Ha pedig az eddig nem regisztráltak azt fogják látni, hogy valakik ilyen könnyítést kapnak, akkor kedvet kapnak a regisztrálásra” – ezt április elején nyilatkozta a kormányfő a Kossuth rádióban.

MEGVAN A 3 MILLIÓ BEOLTOTT

Ez az idézet abszolút egybecseng azokkal az információkkal, miszerint hamarosan bejelenthetik a kulturális és vendéglátó szektorra vonatkozó enyhítéseket, és hogy a későbbiekben emiatt is szükség lesz az oltási igazolványra. A 3 millió beoltottat pedig április 13-án elértük.

ISKOLA VS VENDÉGLÁTÁTS

Az, hogy a teraszok megnyitása egybeeshet az iskolanyitás idejével, valószínűleg nem véletlen. Röviden annyi a lényeg, hogy jóval korábban engednék össze a tanárokat és gyerekeket, mint hogy kialakulna az oltás utáni teljes védelem a tanárok körében. Nem véletlen, hogy a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete nyílt levélben kritizálta Kásler Miklós döntését. Az más kérdés, hogy a teraszok szabad téren vannak, ahol sokkal kisebb a fertőzésveszély, és a vendéglátóhelyek belterében valószínűleg továbbra sem lehet majd még jó ideig vendégeknek tartózkodni.

OLTÁSIGAZOLÁSSAL A RENDEZVÉNYEKRE?

A kulturális rendezvények és intézmények oltási igazolvánnyal való látogatása pár fokkal rizikósabbnak tűnik, bár abszolút egybecseng azzal, hogy Magyarország egyedüli országként a rendezők közül vállalta, hogy az idei foci-Eb-n telt házzal rendezi meg a mérkőzéseket. Ami ezzel kapcsolatban külön veszélyt jelent, hogy egyre nagyobb számban fertőz fiatalokat is a koronavírus. Márpedig klubokba, fesztiválokra, kulturális tömegrendezvényekre azért főleg a tizenévesek, illetve a 20-as, 30-as korosztály jár, az idősebbek csak alacsonyabb számban és ritkábban. Különösen a fesztiválok esetében jellemző ez a tendencia. Ráadásul a védettségi vagy oltási igazolás önmagában nem feltétlenül jelent tényleges védettséget. Magyarországon az első oltás után jár az igazolvány, noha az első oltás még nem ad teljes védelmet. Ezért elképzelhető, hogy ha májusban lesznek is tömegrendezvények, azokat még csökkentett nézőszámmal, szigorú járványügyi szabályozások alapján lehet csak látogatni. Mivel az MTÜ-től sem megerősítést, sem cáfolatot nem kaptak, és a járványhelyzet gyorsan változik, elképzelhető, hogy csak később jelentik be az enyhítéseket, és a végleges intézkedések nem minden pontja egyezik majd az általuk hallott, aktuálisan tervezett részletekkel.

Forrás: telex.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb