Közélet

Napi összefoglaló: itt az indiai mutáns, ősszel jöhet a következő hullám

Nem ugrottak meg a számok péntekre se, maradtunk 500 alatt az újonnan azonosított fertőzöttek számában. Hiába köszöntek el, ma bejelentkezetett az Operatív Törzs és azt is közölték, hogy megérkezett hazánkba az indiai mutáns, Galgóczi Ágnes pedig egy őszi hullámot emlegetett. Nem maradunk dzsembori nélkül, a helyi “4-en a Kéken” futói sikeresen teljesítették a kitűzött célt és azt is megtudtuk ma, hogy a SZIN zárja majd a nyarat a Napfény Városában, vagyis Szegeden. Pihenj meg egy kicsit a Szeged365-tel, meghoztuk a napi összefoglalót!

TOVÁBBRA IS 500 ALATT A NAPI ÚJ FERTŐZÖTTEK SZÁMA

Az elmúlt 24 óra adatai alapján 448 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 803 567 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Csongrád-Csanád megyében 19 új esetet regisztráltak tegnapról mára. Elhunyt 28 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 682 főre emelkedett. 

WELCOME TO HUNGARY INDIAI MUTÁNS!

Alig, hogy elköszöntünk az Operatív Törzstől már vissza is tértek, nem is akármilyen bejelentéssel: Magyarországon is jelen van a koronavírus indiai mutációja – jelentette be a pénteki tájékoztatón az országos oltási munkacsoport vezetője, György István.

ŐSSZEL JÖHET A KÖVETKEZŐ HULLÁM

Az indiai vírusvariáns még vizsgálat alatt van, de a WHO, illetve az Európai Járványügyi Központ is mint aggodalomra okot adó variánst minősítette − mondta Galgóczi Ágnes az RTL Klub reggeli műsorában pénteken. 

HÉT NAP, HÉT ÉJJEL FUTVA: SIKERÜLT A KITŰZÖTT CÉL!

A “4-en a Kéken” futói hét napot töltöttek nonstop futással, váltóban, éjjel és nappal, esőben és napsütésben az Országos Kéktúra terepén. A cél igazán nemes volt, a jótékony akcióval a magyar gyermekbaleseti sérültek ellátására gyűjtöttek.

JÖN A SZENT ISTVÁN TÉRI KÉZMŰVES- ÉS BORPIAC

Hatalmasat pörgött a pünkösdi vásár az Öreg Hölgy tövében, ezért úgy tűnik, hogy nem maradunk dzsembori nélkül Szegeden, ugyanis újra jön a Szent István téri kézműves- és borpiac! A Szegedi Városkép és Piac ma jelentette be a jó hírt, ami szerint június 4-től 6-ig ismét kedvünkre válogathatunk a kedvenc borainkból és a temérdek kézműves portékából.

KATEGÓRIAGYŐZTES A CE GLASS

A CE Glassnál sose vártak még verseny eredményhirdetésére és díjátadójára úgy, mint tegnap este. Akkor hirdették ki ugyanis a 2020-as Év Gyára verseny díjazottjait. Nem hiába izgultak, Legjobb menedzsmentfolyamatok kategóriában a kis- és középvállalkozások között a CE Glass lett az Év Gyára – olvasható a vállalat sajtóközleményében.

JÖN A SZIN!

Hatalmas öröm és boldogság! A hazai fesztiválpiac legnagyobb múltú bulikavalkádja, a Szegedi Ifjúsági Napok bejelentette, hogy augusztus végén a szegedi Partfürdő újra megtelhet fesztiválozókkal, ugyanis augusztus 25-29 között elstartol kedvenc fesztiválunk a SZIN! Ráadásul a szervezők egy nappal meghosszabbítják a rendezvényt, így az az idén ötnapos lesz!

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb