Közélet

Napi összefoglaló: új gazdasági alpolgármestere lesz Szegednek, tíz napos fizetett szabadságot kapnak a védekezésben résztvevők

A nagy bejelentések napja volt ez a mai Szegeden! Mutatjuk, mik a legfontosabbak: új gazdasági alpolgármestere lesz városunknak, a MOL-Pick Szeged nyilvánosságra hozta, hogy kikről nevezik el az épülő Aréna egyes szektorait, de az is kiderült, hogy kezdődik a 12-16 évesek oltása. Érvénytelenítik a védettségi kártyát, ha valaki nem veszi fel határidőre a második oltását, és tíz nap fizetett szabadság is jár a védekezésben résztvevőknek. Öveket becsatolni, itt a napi összefoglaló!

ÚJ GAZDASÁGI ALPOLGÁRMESTERÜNK LESZ

Zajlik az élet Szegeden: a június 25-én esedékes, első járvány utáni közgyűlésen új gazdasági alpolgármestert választ a szegedi közgyűlés, Kovács Tamás (Párbeszéd) önkormányzati képviselő veheti át Szécsényi Rózsa helyét.

A MOL-PICK SZEGED EGYKORI JÁTÉKOSAIRÓL NEVEZIK EL A SZEKTOROKAT

Az épülő Arénában fontos szerepet kapnak majd azok az emberek, akik sokat tettek a szegedi férfi kézilabdáért, írta közleményében a MOL – Pick Szeged. Többek között a két alapító, dr. Bérczi Mihály és Ludányi Márton neve sem merül feledésbe, de Marian Cozmáról is megemlékeznek majd.

KIVÉTELESEN ORBÁN VIKTOR BESZÉLT A MAI KORMÁNYINFÓN

Ha csütörtök, akkor Kormányinfó, ahol a járványhelyzettel kapcsolatos legfontosabb és legfrissebb tudnivalókról, az oltások haladásáról, a vakcinák elérhetőségéről ahol ezúttal rendhagyó módon Orbán Viktor miniszterelnök és Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter adott tájékoztatást. 

MÁR A 12-16 ÉVESEK IS OLTAKOZHATNAK

A kormány szerdán döntött arról, hogy engedélyezi a 12 és 16 év közöttiek koronavírus elleni oltását – jelentette be a miniszterelnök a mai Kormányinfón.

KIJÖTT A MAGYAR KÖZLÖNY

A héten a kormányülésen döntöttek a tíz nap fizetett többletszabadságról, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök a csütörtöki Kormányinfón jelentett be. A rendelet már meg is jelent a Magyar Közlönyben.

CSÜTÖRTÖKI COVID-ADATOK

Az elmúlt 24 óra adatai alapján 206 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 591 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Csongrád-Csanád megyében 3 új esetet regisztráltak tegnapról mára. Elhunyt 7 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 896 főre emelkedett. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb