BlogSport

Szeged365 Olimpiai Kisokos: szegedi indulók, 42 helyszín, rekordszámú érem – technikailag két hét múlva startol a Tokiói Olimpia

Az egész világ Tokióra figyel, ugyanis két hét múlva kezdődik az olimpia, majd azt követően a paralimpia, mi pedig összeszedtünk minden fontos infót, amit tudni kell róla. A 2020-as tokiói olimpiát rendhagyó módon 2021. július 23. és augusztus 8. közt tartják, de a név, azaz a Tokió 2020 megmaradt. Ugyanez a helyzet a paralimpiával is, az új időpont: 2021. augusztus 24 – szeptember 5.  

Technikailag egyébként már július 21-én elrajtol a program, méghozzá a női softballosok és a női labdarúgók csoportmeccseivel, míg a nyitóünnepség július 23-án lesz. 42 helyszínen rekordszámú, összesen 339 érmet osztanak majd ki és reményeink szerint Szegedre is jut majd belőle, hiszen hat olimpiai és egy paralimpiai indulóval büszkélkedhet városunk.

Tehát, a koronavírus-járvány miatt a labdarúgó EB-vel együtt az olimpia is 2021-re csúszott, viszont a halasztással párhuzamosan Thomas Bach, a NOB elnöke mindenkit biztosított: minden úgy lesz, ahogy 2020-ban lett volna, azaz semmit sem törölnek a programból. Az idei olimpia érdekessége, hogy új sportágakkal is bővült a repertoár, mégpedig ezentúl versenyeznek:

  • baseball/softball,
  • karate,
  • szörf,
  • gördeszka,
  • sportmászás kategóriákban is.

A SPORTÁGAK PONTOS IDŐBEOSZTÁSA

  • 3×3-as kosárlabda: július 24–28.
  • asztalitenisz: július 24. – augusztus 6.
  • atlétika: július 30. – augusztus 8.
  • baseball/softball: július 21. – augusztus 7.
  • birkózás: augusztus 1-7.
  • BMX: július 29. – augusztus 1.
  • evezés: július 23-30.
  • golf: július 30. – augusztus 2.; augusztus 5-8.
  • gördeszka: július 25-26.; augusztus 4-5.
  • gyeplabda: július 24. – augusztus 6.
  • íjászat: július 23–31.
  • judo: július 24-31.
  • kajak-kenu (sprintszámok): augusztus 2–7.
  • kajak-kenu (szlalom): július 25-30.
  • karate: augusztus 5-7.
  • kézilabda: július 24. – augusztus 8.
  • labdarúgás: július 21. – augusztus 7.
  • lovaglás: július 24. – augusztus 7.
  • mountain bike: július 26–27.
  • műugrás: július 25. – augusztus 7.
  • nyíltvízi úszás: augusztus 4-5.
  • országúti kerékpár: július 25–26.; július 29.
  • ökölvívás: július 24. – augusztus 8.
  • öttusa: augusztus 5-7.
  • pályakerékpár: augusztus 2-8.
  • ritmikus gimnasztika: augusztus 6-8.
  • rögbi: július 26–31.
  • röplabda: július 24. – augusztus 8.
  • sportlövészet: július 24. – augusztus 2.
  • sportmászás: augusztus 3-6.
  • strandröplabda: július 24. – augusztus 7.
  • súlyemelés: július 24-28; július 31 – augusztus 4.
  • szertorna: július 24. – augusztus 3.
  • szinkronúszás: augusztus 2-7.
  • szörf: július 25. – augusztus 1.
  • taekwondo: július 24–27.
  • tenisz: július 24. – augusztus 1.
  • tollaslabda: július 24. – augusztus 2.
  • trambulin: július 30-31.
  • triatlon: július 26–27; július 31.
  • úszás: július 24. – augusztus 1.
  • vitorlázás: július 26. – augusztus 4.
  • vívás: július 24. – augusztus 1.
  • vízilabda: július 24. – augusztus 8.

AMIK KULCSPILLANATOK LEHETNEK SZÁMUNKRA

A nyitóünnepség helyi idő szerint július 23-án 20 órakor kezdődik, magyar idő szerint ez 13 órát jelent. A záróünnepség augusztus 8-án lesz. A magyar idő szerint 13 órakor kezdődő ceremónia végén kialszik a láng, és ettől fogva mindenki figyelme a 2022-es pekingi téli olimpiára, valamint fél szemmel már a 2024-es párizsi játékokra irányul. Fontos, hogy pontosan hat szegedi olimpiai és egy paralimpiai indulóval vághatunk neki Tokiónak. Szegedről egészen pontosan Kárász Anna, Nádas Bence, Olasz Anna, Nagy Péter, Sárosi Laura és természetesen Márton Anita lesznek ott, míg a paralimpián Varga Katalin.

KAJAK-KENU, SZEGEDIEKKEL MEGFŰSZEREZVE

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Elnöksége június 16-án elfogadta Hüttner Csaba szövetségi kapitány javaslatait, amelyeket korábban az MKKSZ Versenysport Bizottsága is támogatott, így ekkor kialakult az olimpiára utazó gyorsasági kajak-kenu csapat összetétele. Az MVM Szeged VE versenyzői Kárász Anna és Nádas Bence is bekerült a tokiói olimpiára utazó magyar kajak-kenu válogatott keretébe. Bővebben: a női négyes a Kozák Danuta, Bodonyi Dóra, Csipes Tamara, Kárász Anna-, a férfi négyes pedig a Nádas Bence, Tótka Sándor, Kopasz Bálint, Csizmadia Kolos összetételben kezdi meg a közvetlen tokiói felkészülést. A kajak-kenu gyorsasági versenyek augusztus 2. és 7. között lesznek, így ekkor szurkolhatunk majd a szegedieknek.

OLASZ ANNA MÁSODSZOR IS OLIMPIAI INDULÓ

Június 19-én derült ki, hogy a szegedi Olasz Anna is ott lesz Tokióban. Anna nem bízta a véletlenre: megnyerte az olimpiai kvalifikációs versenyt Setúbalban, így nem kellett számolgatni, a Haász SZUE úszója második olimpiájára készülhet. A nyíltvízi úszást augusztus 4-5. között rendezik meg, és Olasz Anna idei remek formáját tekintve Tokióban valóban bármilyen végkimenetel elképzelhető lesz.

SÚLYEMELÉSBEN IS TÜNDÖKLÜNK

A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség legfrissebb listája szerint a szegedi Nagy Péter is tagja lesz az ólomsúlyú mezőnynek Tokióban. Erről június 18-án futott be a hír és nem volt ám ez olyan egyszerű! A kvótaleosztások után a 10. helyre került a „letisztított” listán. Noha az indulási jogot közvetlenül megszerző első nyolc helyezettet követő legjobb európaiként a cseh Jirí Orság lépte át a küszöböt, egy újabb csavar Nagy Péter, egyúttal a mélyre süllyedt magyar súlyemelés segítségére „sietett”: a súlycsoport egyetlen afrikaija, az algériai Valid Bidani közvetlenül, az első nyolcban végezve szerzett kvótát, ugyanakkor nincs második legjobb a fekete földrészről, az így szabaddá vált kvóta pedig – az IWF kiírása szerint – a rangsorban következőt illeti, vagyis Nagy Pétert. Eszerint férfi +109 kg-ban az olimpiai mezőny: Talahadze (grúz), Davudi (iráni), Reis (brazil), Aszad (szíriai), Toychiyev (türkmén), Bidani (algériai), Ruíz (spanyol), Martirosjan (osztrák), Orság (cseh), Nagy Péter (magyar), Wilkes (amerikai), Liti (új-zélandi), Hszieh (tajvani) – a mezőny tizennegyedik, szabadkártyás tagjáról később dönt az IWF. A súlyemelés számokat július 24-28 és július 31 – augusztus 4-e között tartják meg.

TOLLASLABDA: SÁROSI LAURA A GYŐZELEMRE HAJT

A jó sorsolásban bízik a szegedi Sárosi Laura, aki első magyar tollaslabdázóként szeretne mérkőzést nyerni az olimpián. A Tisza Tollas SE sportolója a 38 fős mezőnyben a 29. helyen szerzett kvótát, ezzel a középmezőnybe tartozik. A szegedi sportoló az egyetlen a magyar tollaslabdázók közül, aki második olimpiáján vehet részt. Sárosi Laura Tokióban július 24. – augusztus 2. között fog versenyezni.

MÁRTON ANITA OLIMPIAI SZINTTEL JUTOTT KVÓTÁHOZ

Az olimpiai szinttel rendelkező nyolc fő mellett az olimpiai ranglistáról további 11 magyar atléta jutott kvótához a tokiói játékokra, így Márton Anita is készülhet a nagy megmérettetésre. A tokiói olimpián egyébként ugyanannyi magyar atléta állhat rajhoz, mint öt évvel ezelőtt Rióban. Közülük hatan – Márton Anita, Madarász Viktória, Kovács Barbara, Krizsán Xénia, Helebrandt Máté és Venyercsán Bence – voltak ott Brazíliában is. Márton Anita olimpiai szinttel jutott kvótához és természetesen a női súlylökésben méretteti meg magát. Az atlétikai számokat július 30. és augusztus 8. között rendezik meg.

VARGA KATALIN A PARALIMPIÁRA KÉSZÜL

A XVI. Nyári Paralimpiai Játékok házigazdája Japán fővárosa, Tokió lesz. A világ egyik legnagyobb sporteseményének időpontját egy évvel későbbre halasztották. Ezáltal a paralimpia új időpontja 2021. augusztus 24 – szeptember 5. A történelemben korábban hasonlóra nem volt még példa, először fordul elő, hogy a nyári játékokat (paralimpia, olimpia egyaránt) új időpontra kell ütemezni. Azt, hogy Varga Katalin szegediként ott lesz a paralimpián július 5-én tették közzé. Csamangó Attila tanítványa nem csak a hazai versenyeken, hanem a poznani Európa-bajnokságon is meggyőzően evezett.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb