Kikapcs

Most már biztos(nak tűnik): egy hét múlva tényleg kinyit a Cserepes Sori Piac utódja

Kereken egy hét múlva, október 2-án nyitja meg kapuit az év elején bezárt Cserepes Sori Piac utódja, tudtuk meg több régi (és új) Cserkó-bérlőtől a napokban. Az új vásártérnek annak dacára, hogy pár nap múlva itt a nyitás, még nincs neve, azonban ami már biztos:

  • a helyszín az egykori szentmihálytelki Felszabadulás MGTSZ 4 és fél hektáros majorja, gyakorlatilag a Maty-éri evezőspálya mellett,
  • a nyitás napja pedig most már tényleg úgy fest, hogy megvan, a dátum október 2., szombat.

MÁR MÁJUS KÖZEPÉN MEGVOLTAK AZ ENGEDÉLYEK

Pár leendő bérlőtől úgy tudjuk, az engedélyek már május közepén megvoltak, azonban az új üzemeltetők kapacitás híján előbb augusztus végére, majd szeptember elejére tették át a rajtot. Eredetileg úgy volt, hogy szeptember 4-én nyitnak, azonban ez valamiért elmaradt (a kicsit vicces városi pletykák szerint a területen legelésző, nem kis számú birkanyáj piszkította úgy össze a placcot, hogy nem lehetett megnyitni, hogy ez mennyire igaz, hivatalosan nem lehet tudni), azonban most már úgy fest, tényleg összejön a dolog.

MIELŐTT BÁRKI ÖSSZEKEVERNÉ: EZ NEM AZ ÖNKORMÁNYZAT ÁLTAL BEÍGÉRT CSERKÓ-PÓTLÓ PIAC, AZ BEFUCCSOLT

Tavasszal többször is cikkeztünk egy Cserkó-pótló, hétvégi vásárról, melynek helyszíne pár sarokra lett volna a régi, legendás helyszíntől. Mielőtt bárki összekeverné a kettőt, egy gyors pontosítás. A január végi bezárást követően az önkormányzat azt tervezte, a Cserepes sor túlsó végén szombatonként megtartják a régiségpiacokat, azonban végül, arra hivatkozva, hogy a szombati piac megszervezését magára vállaló magánvállalkozó elállt a korábban tett szándéknyilatkozatától, semmi sem lett az egészből. A mostani cikkünk témája nem a fenti, heti egy alkalomra tervezett vásár, hanem egy állandó, nagy volumenű piac, a régi bérlőkkel. A sztori érdekessége, hogy az új hely üzemeltetője pont az, a szegedi városvezetéssel évek óta szoros üzleti viszonyban lévő, többek között a Szegedi Borfesztivál és a SZIN faházait is építő szegedi cég lesz, akikkel korábban szóba hozták a szombati, Cserkó-pótló vásárokat is.

A Cserepes Sori Piac bezárását követő huza-vonát az alábbi cikkünkben foglaltuk össze:

Ami tehát már biztos(nak tűnik):

  • Cserkó-reboot (az új piac neve még nem ismert),
  • 2021. október 2-től,
  • a régi 5-ös úton, Röszke felé a Maty-érrel szemben, a volt termelőszövetkezet helyén (hivatalosan: Szeged-Szentmihály, Hambár utca 5., 6710),
  • és a legfontosabb. Bérlők: a régi, jó öreg Cserkó arcok! Drukkolunk!

Kapcsolódó cikkek

2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: blote tieten
  2. Visszajelzés: lsm99
'Fel a tetejéhez' gomb