Szegedi Arcok

A hét szegedi bajnoki kihívása: látássérültként tandemen gurulni, persze önkéntesekkel

Fantasztikus kezdeményezésbe fogott a Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanád Megyei Egyesülete. Önkénteseik segítségével tagjaik is megtapasztalhatják, hogy milyen egy kerékpár, ráadásul egy tandem nyergébe pattanni és megérezni a mozgás szabadságát. Hiszen ahogy John F. Kennedy is mondta egyszer: „Semmi sem fogható a kerékpározás egyszerű öröméhez.” Az egyedülálló kihívásról az egyesület elnöke, Ballai Anna Mária számolt be a Szeged365.hu-nak.

LÁTÁSSÉRÜLTKÉNT A MOZGÁS NEM IS OLYAN EGYSZERŰ

„Egyesületünk mindig is szem előtt tartotta azt a célt, hogy tagjai kellő motivációt és lehetőséget kapjanak a rendszeres mozgáshoz. Ha belegondolunk, látássérültként nem olyan könnyű ez. A fitneszterem látogatása nem csupán bennük kelt bizonytalanságot, hanem az edzőkben is, akik tanácstalanok lehetnek a tekintetben, hogy hogyan is tudnak segíteni nekik a gyakorlatok helyes kivitelezésében” – fogalmazta meg a beszélgetés elején Ballai Anna Mária. Eddigi tapasztalataik azt mutatták, hogy a szervezet keretein belül nagyobb bátorsággal próbálnak ki bármi újat a tagok.

TANDEMES KIHÍVÁS NYEREMÉNYEKKEL

Az egyesületnek már korábban is voltak már kerékpáros kezdeményezéseik: 2016-ban a Kerékpáron hét határon át program keretében Zentára, 2017-ben pedig Ásotthalomra és vissza tekertek egy kiadósat.

„Ezúttal pedig a LÁSS – Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete kölcsönzött számunkra egy tandemet, mely egy hónapig áll mindazon tagjaink rendelkezésére, akik szívesen kipróbálnák a kerekezést, természetesen egy jól látó önkéntes segítségével. A bátrabbak pedig részt vehetnek az újonnan meghirdetett kihívásunkon is, melyet 2 kategóriában hirdettünk meg, egy rövidebb 10 és egy hosszabb, 20 km-es távon. Gyakorlott bicajosok lehet, hogy most legyintenek, de azok számára, akik talán még sohasem ülhettek egy tandem nyergében, nagy élmény és lehetőség lehet ez!”- tette hozzá az egyesület elnöke.

EDDIG 20 RÉSZTVEVŐ PATTAN KÉTSZEMÉLYES DRÓTSZAMÁRRA

Eredetileg a Fehér bot napját, október 15-ét megelőző egy hétre tervezték a kihívást, de az időjárás igencsak változatos mivoltát figyelembe véve meghosszabbították a verseny időtartamát.

A középiskolásokból, egyetemistákból álló 8 fős önkéntes csapat tagjaival történő előzetes időpontegyeztetés alapján az egyesület tagjai a hónap végéig csatlakozhatnak a kihíváshoz.

„Eddig 12 jelentkezőnk van, a legidősebb versenyzőnk 76 esztendős, a legfiatalabb pedig 16 éves. De a kor nem számít, csak az, hogy minél többen meglássák ebben a sportolási lehetőséget. A verseny végén pedig kisorsolunk jó néhány, sporttal kapcsolatos nyereményt azok között, akik végigcsinálták a két táv egyikét” – tájékoztatott Ballai Anna Mária, aki szintén kedvet kapott a bringázáshoz.

DE MERRE LEGYEN AZ ARRA?

Az egyesület szívesen ad tanácsot az útvonal megtervezését illetően is. Rövidebb táv gyanánt a Bocskai utcai székhelyüktől indulva és oda érkezve Szentmihályt, a bevállalósabbaknak szánt 20 kilométeres távra pedig az algyői Borbála Fürdőt javasolják úticélul. Nem véletlenül, hiszen végig kerékpárúton haladhatnak a résztvevők. Így, ha láttok sárga mellényes tandemeseket mostanság az utakon, akkor most már tudni fogjátok, hogy ők azok. Vigyázzunk rájuk!

A KIHÍVÁS TELJESÍTÉSÉT IGAZOLNI IS KELL

„Akik indulnak a versenyen, igazolniuk is kell, hogy teljesítették a távot az önkénteseknél, illetve saját tandem esetén a jól látó kísérőnél lévő alkalmazások segítségével. A bizonyíték mellett pedig várjuk a videókat, képeket az indulástól az érkezésig, melyeket folyamatosan megosztunk majd a Facebook-oldalunkon – mondta lelkesen Ballai Anna Mária. Mi pedig – a résztvevők és az egyesület elnökének jóváhagyásával – veletek, a Szeged365.hu olvasóival.

A nyár végén is volt már jótétemények főszereplője a kerékpár, akkor egy laparoszkópos eszközért tekertek a bicajosok a futók mellett.

Fotók: Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanád Megyei Egyesülete

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb