Blog

Urbex 365: Döbbenetes fotók, egy teljesen elhagyatott Hódmezővásárhely melletti tanyasi iskolából

Megvan a Városi Gorillák nevű urbex-csapat? Ők azok, akik – hasonlatosan az Elhagyatott régi épületek Magyarországon nevű csoport felhasználóihoz réges-rég magára hagyott házakat, intézményeket kutatnak fel. Legutóbb a hódmezővásárhelyi tanyavilágban jártak, ahol egy 120 éves, két tanteremmel és egy lakással rendelkező, teljesen elhagyatott iskolát fedeztek fel.

A fotók egyszerűen zseniálisak, az 1901-ben épült tanyasi iskola maga a történelem. A Városi Gorillák fotóin van némi hagyaték a szocializmusból:

…korabeli bizonyítványok:

…világháborús emlékmű, az intézmény kertjéből:

…és persze rengeteg részlet, évtizedes padokkal, olvasólámpával és egy tükörrel (reméljük, nem ilyennel és nem is ilyennel), nagyanyáink fiatalkorából:

Mint a gorillák írják, az 1901-ben épült, két tanteremmel és egy lakással rendelkező iskola a környékbeli tanyákon élő gyermekek számára biztosította az oktatást 90 éven keresztül. Először elemi, majd általános iskolaként működött a rendszerváltásig, egy osztállyal és egy tanítóval.

Bezárását részben a tanyák elnéptelenedése okozta, a gyerekek immár a közeli városba jártak iskolába.

MÉG TÖBB URBEX-TARTALOM, SZEGED KÖRNYÉKÉRŐL

Ha tetszettek a tanyasi iskola fotói, az alábbi kontentjeinket se hagyd ki (sőt, az alábbi Szeged környéki erdei házikó már-már kötelező tételnek számít, ha urbex-rajongó vagy):

Ha pedig valami egészen ijesztőre vágysz, van 6+2 tippünk (az első 6 látogatása legális, a többi viszont…):

Fotók: Városi Gorillák

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb