Sport

Hetedik lett a B csoportban a súlyemelő-világbajnokságon Nagy Péter (Frissítve: összetettben a 16. helyet szerezte meg)

Nagy Péter hetedik lett a plusz 109 kilósok B csoportjában az üzbegisztáni súlyemelő-világbajnokság pénteki zárónapján. A szegedi versenyző összetettben 390 kilogrammig jutott, ezzel négy közvetlen riválisát és nyolc C csoportos ellenfelét tudta megelőzni. Végső helyezését az A csoport végeredménye határozza meg. Az ólomsúly legjobb tíz emelője kora délután áll versenydobogóra.

A 35 éves, idén olimpiai hetedik Nagy Péter, aki 404 kilogrammal nevezett a vb-re, a taskenti rajt előtt azt mondta az MTI-nek, hogy helyezésben nem gondolkodik. “Ha azt a 396 kilót összetettben meg tudom emelni, mint amit a nyári, tokiói olimpián, már elégedett leszek, de ha annál kevesebb lesz, akkor sincs semmi gond” – nyilatkozta az ólomsúlyú versenyző, aki egyetlen magyarként indult az idei világbajnokságon.

ÖSSZETETTBEN 390 KILOGRAMMAL ZÁRT

A B csoportba kerültek budapesti idő szerint péntek kora reggeli viadalát 172 kilós jó gyakorlattal kezdte, a 177-et viszont nem sikerült kiszakítania, harmadik fogására pedig már nem jött ki. Lökésben a 212 és a 218 kg is megvolt, a 222 azonban már kifogott rajta, így zárt összetettben 390 kilogrammal.

FRISSÍTVE (16:01): ÖSSZETETTBEN A 16. LETT

Mondani sem kell, ahol Lasa Talahadze megjelenik, garantálható a világcsúcs. A kétszeres olimpiai és ötszörös Európa-bajnok ólomsúlyú grúz a taskenti vb záró napján is odatette magát, és nemcsak megszerezte ötödik világbajnoki címét, hanem világcsúcsesővel varázsolt gálahangulatot. A Nemzeti Sport szerint míg a vb-t Lasa Talahadze nyerte meg, addig

a B-csoportban korábban leversenyző Nagy Péter a 16. helyet szerzete meg 390 kilós teljesítménnyel.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb