Szegedi Arcok

A szegediek kitettek magukért: mintegy 100 kg állateledel jött össze a Tappancs kis védenceinek

Több mint 21 kg macskaeledel és 76 kg kutyatáp jött össze január 22-én, szombaton a Tappancs Állatvédő Alapítvány kis védencei számára a szegedi Princz Tamás és párja jóvoltából, akik már másodjára szerveztek gyűjtést az elhagyatott, menhelyi állatok megsegítésére Szegeden.

“HA MÁR EGY ÁLLATON TUDUNK SEGÍTENI, MEGÉRI CSINÁLNI”

Princz Tamás elárulta, a tavaly tavaszi gyűjtéshez képest kevesebb adomány gyűlt össze a Tappancs számára, de a fiatalember és párja úgy véli, ha csak egy állaton sikerül segíteniük, a napi étkezését fedezni, akkor már megérte csinálni és tudtak előre haladni. Az összegyűjtött mennyiség pedig nem csupán egy állatnak elegendő táplálék, hanem az egész menhely számára biztosítja pár napra a betevő falatot, hiszen ahogy Tamás megtudta a Tappancsosoktól, a menhelyen lévő állatok napi ellátmányához körülbelül 70-80 kg eleségre van szükségük. Ez is jelzi, mennyi elhagyatott jószág él a Tappancs szárnyai alatt, körülbelül évente 300 állat kerül be és talál gazdára az alapítvány tanyáján.

A fiatalember szerint valószínű, a gyengébb részvételi arányhoz hozzájárulhatott a hideg, téli időjárás, az, hogy alig múltak el az ünnepek, kissé megcsappanhatott az adakozási kedv, harmadrészt pedig az, hogy nem volt szükséghelyzetben a Tappancs, így az emberek is kevésbé érezhették kötelességüknek, hogy segítsék az állatmenhelyet.

PONTOSAN, SZÁMSZERŰSÍTVE A KÖVETKEZŐ ADOMÁNYOK GYŰLTEK ÖSSZE:

A CICÁKNAK: 

  • Alom: 45 l
  • Alutasak: 98 db
  • Konzerv: 13.780 g (32 db 415 g-os, 3 db 100 g-os, 1 db 200g-os)
  • Száraztáp: 7,6 kg

A KUTYUSOKNAK:

  • 62 kg kutyatáp
  • 7,2 kg kistestű kutyáknak való száraztáp
  • 7,75 kg konzerv

TAMÁS ELÁRULTA, TAVASSZAL FOLYTATJÁK ADOMÁNYGYŰJTŐ AKCIÓJUKAT

Tamás elárulta, párjával mindenképpen folytatják jótékony akciójukat, már tervezik is a tavaszi adománygyűjtést a Tappancs kis védencei számára, hiszen a menhelyi állatkáknak nem csupán egyszer van szükségük a hasonló adományokra, az folyamatosan, mindig jól jön és nagy segítséget jelent azok számára, akik áldozatos munkájukkal azért dolgoznak, hogy biztosítsák ezeknek a kutyusoknak és cicusoknak a mindennapi jólétét.

Hallgasd meg a teljes beszélgetésünket Princz Tamással a múlt szombati adománygyűjtésről!

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb