kiemelt

146,8 milliárd forintot fizetnek ki a Sberbank-betétesek kártalanítására

Az Országos Betétbiztosítási Alap a Sberbank Magyarország Zrt. 65 158 betéteswinek 146,8 milliárd forint kártalanítási összeget fizet ki, melyet legtöbben postai úton fognak megkapni.

Szám szerint 41 292 betétes kapja postán kézhez majd a kártérítés összegét. A Takarékbankon keresztül 12 714 volt sberbank ügyfél jut a neki járó pénzhez, a 2,5 millió forintnál nagyobb kártalanítási összeggel rendelkező magánszemélyek, valamint a 20 millió forintnál nagyobb kártalanítási összeggel rendelkező cégek. Banki átutalással 1691 ügyfélnek fizet az OBA. A kártalanításra jogosultak 83 százaléka magánszemély, 17 százaléka cég. A legtöbb kártalanításra szoruló ügyfél Budapesten és Pest megyében lakik. A fővárosban a számuk meghaladja a 10 ezret, Pest megyében 5 ezer és 10 ezer között van. Számuk 10 megyében 2 és 5 ezer között mozog, két megyében pedig ezer alatt van.

A Magyar Nemzeti Bank március 2-án közölte, hogy miután az európai szanálási hatóság végelszámolást indított a magyar Sberbank anyavállalatánál, az osztrák Sberbank Europe AG-nál, a jegybank is visszavonta a Sberbank Magyarország Zrt. engedélyét és elrendelte annak végelszámolását.

MIT TEGYÉL, HA SBERBANKOS VAGY?

Tanácsok Dr. Szilágyi-Németh Lillától, avagy PénzügyesAnyutól, amelyeket érdemes megfogadni:

Forrás: hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: blote tieten
'Fel a tetejéhez' gomb