BlogKikapcs

Urbex365 extra: hidegrázós helyek Szegeden és környékén, borzongj velünk otthonod biztonságából

A nyakunkon a rossz idő, napfényes városunk felett összegyűlnek a felhők, amelyek kiadós záporokat és hajunkat megtépázó szelet hoznak Szegedre. A borús napokra készülve felelevenítjük nektek korábbi összeállításunkat a Szegeden és környékünkön található hidegrázós helyekről, borzongj velünk otthonod biztonságából!

MEZŐHEGYESI SILÓTORONYAHOVÁ BÚCSÚZNI JÁR A LÉLEK

Szegedtől egy órányi autóútra fekszik a Békés megyei Mezőhegyes. A 19. században ezen a településen nemesítették ki a ma már nemzeti kincsnek számító nonius, gidrán és furioso-north star lófajtákat. A lótenyésztés fontos feltétele volt a megfelelő minőségű és mennyiségű takarmányozás, ezért Mezőhegyesen több zabsiló is épült az 1800-as években. Ezek közül az egyik legismertebb épület a 39-es majorban található még ma is, azonban a gazdasági épület ma már csak üresen áll. A magas építményt Bolondtoronyként is szokták emlegetni, a pletykák szerint az egykor a környék legmagasabb épületének számító silót, gyakran választották utolsó úti célul a helybéliek.

KISTELEKI SZELLEMHOTELEGY HELY, AMIT NE LÁTOGASS MEG SOHA

Hosszú évek óta üresen áll Kisteleken a 2010-es években épített, gyógyászati központnak szánt szálloda, ami kísérteties elhagyatottságával, szélfútta folyosóival, törött ablaküvegeivel és mohával benőtt padlóival valóban kiérdemelte a Szellemhotel nevet.

Az épület elhanyagoltsága miatt arra kérünk, sose látogasd meg a helyet, hiszen minden négyzetcentimétere életveszélyes lehet. Következzen egy 2020-as helyzetjelentés az egyik Szeged365 olvasó jóvoltából, a Blair Witch Project című filmet idéző fotókkal a hotelből, ahonnan még a jó öreg Norman Bates is sikítva szaladna el.

HIDEGHÁBORÚS BUNKEREK SZEGEDEN – AMELYEK HASZNÁLATÁRA SZERENCSÉRE SOSE KERÜLT SOR

Az megvan, hogy Szeged környéke gazdag egykori hidegháborús bunkerekben? A létesítményeket 1952 és 1955 között húzták fel a magyar – jugoszláv határ mentén az úgynevezett Déli Védelmi Rendszer részeként, mintegy 630 km-es szakaszon Nagylaktól egészen az Őrségig.

Erre azért volt szükség, mert tartottak egy esetleges titói jugoszláv támadástól, ami szerencsére nem következett be, így ezeknek a bunkereknek a használatára sosem került sor. Tavaly tavasszal öt ilyen bunkert fedeztünk fel Szegeden, erről az alábbi cikkünkben számoltunk be nektek.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb