Közélet

Gulyás Gergely: Alaptörvény-módosítást kezdeményez a kormány, a háború miatt is veszélyhelyzet lehet

Csütörtök délelőtt tíz órakor Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Szó lehet többek között az üzemanyagok és az élelmiszerek árstopjáról, de az infláció is terítéken lehet. Érkezik élő tudósításunk, kövesd velünk az eseményeket.

Hamarosan kezdünk, stream közvetlenül ITT vagy a szöveg alatt, a lényegesebb bejelentésekről pedig folyamatosan frissülő cikk formájában is beszámolunk.

KEZDÜNK (10:08): GULYÁS GERGELY A VÁLASZTÁSI EREDMÉNYEKKEL KEZD

Gulyás Gergely megköszönte a részvételt a választóknak, és a magas részvételi adatokra azt mondta, hogy a kormány és a megalakuló Országgyűlés legitimációja erős. Ezen kívül Gulyás megköszönte a kormánypártokra leadott szavazatokat is.

FRISSÍTVE (10:15) ORBÁN VIKTOR MÁR TÁRGYAL AZ ÚJ KORMÁNY MEGALAKÍTÁSÁRÓL

A kormány megbízatása az új Országgyűlés alakuló üléséig, május 2-ig tart. Az ülés után a kormány megbízatása megszűnik, az új kormány megalakulásáig ügyvezető kormány lesz. A tegnapi kormányüléssel politikai értelemben ért véget a mostani kabinet munkája, a miniszterelnök tárgyalásokat folytat az új kormány megalakításáról. Az új kormány a május 16-ai héten alakulhat meg.

FRISSÍTVE (10:17) KOCSIS MÁTÉ MARAD TOVÁBBRA IS A FIDESZ FRAKCIÓVEZETŐJE

A jelenlegi szándék szerint a május 16-i héten fogja az Országgyűlés megválasztani a miniszterelnököt, ezt követően 1-2 nappal alakul meg a kormány. Orbán Viktor tárgyalt Kocsis Máté frakcióvezetővel, akinek kormányzati feladatvállalást is ajánlott, de Kocsis Máté jelezte, ha választhat, akkor továbbra is frakcióvezető lenne, Orbán Viktor ezután Kocsis Mátét kérte fel a frakció vezetésére.

FRISSÍTVE (10:20) ALAPTÖRVÉNY MÓDOSÍTÁST KEZDEMÉNYEZ A KORMÁNY, KIEGÉSZÍTENÉK A VESZÉLYHELYZET TÉNYÁLLÁSÁT A HÁBORÚRA KITERJESZTVE

A miniszter kifejtette, hogy a veszélyhelyzet május 31-el megszűnik. A kormány viszont az Alaptörvény módosítását kezdeményezi, hogy háború esetén a kabinet cselekvőképessége biztosított legyen, ezért kiegészítenék a veszélyhelyzet tényállását a humanitárius katasztrófa, illetve szomszédos országban zajló háborús konfliktus esetével.

FRISSÍTVE (10:23 ) GULYÁS GERGELY SZERINT AZ ÁRSTOPOK BEVÁLTAK, VALAMENNYI ESETÉBEN KÉSŐBB DÖNT MAJD A KORMÁNY

Gulyás Gergely elmondta, hogy valamennyi árstop esetében később dönt majd a kormány. Az árstopok beváltak, mivel jelentősen mérsékelték az inflációt. Az ástopok nélkül 13 százalék lenne az infláció, míg most 8,6 százalékos – ismertette a miniszter, majd hozzátette, az élelmiszer-árstopról legkésőbb a jövőhéten döntést kell hozniuk.  

FRISSÍTVE (10:25) 600 EZER MENEKÜLT ÉRKEZETT EDDIG MAGYARORSZÁGRA

Több mint 600 ezer menekült érkezett eddig, és a kormány mindent megtesz, hogy aki itt akar maradni, az tudjon új életet kezdeni – mondta a miniszter. A déli határ védelmére 600 milliárd forintot költött a kormány, és 40 milliárd forintot költött a kabinet az ukrajnai menekültekre.

FRISSÍTVE (11:20) NEM TERVEZNEK JÁRVÁNYÜGYI KORLÁTOZÁSOK AZ ÉRETTSÉGI IDEJÉRE

Pillanatnyilag semmilyen korlátozást nem tervez a kormány, jelentette ki Gulyás Gergely. A jövőbe nem láthatnak, de a szelídült a vírus, az érettségi normális rendben megtartható.

FRISSÍTVE (11:25) MARAD – E A REZSICSÖKKENTÉS?

Gulyás Gergely szerint, hogy pontosan mennyibe fog kerülni a rezsicsökkentés fenntartása, azért nehezen becsülhető meg, mert attól függ, hogy meddig maradnak a jelenlegi szinten az energiaárak. Hozzátette: mozgástér mindig van, vagy ha nincs, akkor lehet teremteni.

FRISSÍTVE (11:53): BABAVÁRÓ HITEL – HA NEM MARAD, AKKOR IS JÖN HELYETTE ÚJ PROGRAM

Nincs döntés a hamarosan lejáró babaváró hitelről, de a családvédelmi program jelenlegi elemei többsége megmarad. Ha valami nem marad meg, akkor annak a helyébe új program érkezhet. Azt az elvet ugyanis nem adja fel a kormány, hogy Magyarország GDP-arányosan magas összeget költsön a családok támogatására.

FRISSÍTVE (12:05): VÉGE A KORMÁNYINFÓNAK

Elbúcsúzott Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra, véget ért a Kormányinfó.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb