Közélet

Budapest mellett Szegeden is tüntetést szerveznek a kata módosítása ellen

“Vissza a katát” címmel hirdettek demonstrációt keddre Budapest mellett Szegeden is. A helyi Momentum az eseményt Facebookon tette közzé, és arra kérik a szegedieket, hogy délután négy órakor a Rákóczi térre gyűljenek össze. A kormány egyébként hétfőn nyújtotta be az új katatörvényt, amelyet ma fogadhat el a Parlament.

“Mindent meg kell tennünk, hogy megakadályozzuk ezt! Tiltakozzunk közösen a KATA drasztikus átalakítása ellen! Mutassuk meg, hogy Budapest mellett Szeged is kiáll a jogainkért! Találkozzunk ma 16:00-kor a Rákóczi téren, a vármegyei főispánság előtt” – írja a meghirdetett eseményben.

BUDAPESTEN DÉLELŐTT KEZDŐDÖTT A TÜNTETÉS

Tüntetők tiltakoznak a fővárosban is a kata módosítása ellen. A Kossuth téren gyülekezők a Margit hidra vonultak át kedden délelőtt. A Kossuth téren egyebek között a “Ne vedd el a katát!”, és a “Ne szavazd meg!” jelszavakat skandálták a tüntetők.

HÉTFŐN DERÜLTEK KI A RÉSZLETEK

Benyújtotta a kormány az új katatörvényt – közölte hétfőn a Pénzügyminisztérium. Mint kiderült, 18 millió forintra emelik a bevételi értékhatárt, de csak azok választhatják majd az adózási formát, akik a lakosság részére saját szolgáltatást nyújtó, terméket értékesítő egyéni vállalkozók.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb