Gasztro

Sorban zárnak be a Szeged környéki éttermek, sörözők, most egy makóit ért utol a rezsiválság

Hódmezővásárhelyen több étterem, ételbár, söröző, presszó – így a Bivaly, a Kristály, a Kispiac és a Cvekedli – volt már kénytelen feladni a rezsikrízis miatt, írja a Promenad24, akik arról számoltak be, hogy korábban, talán előrelátásból a Tésztaguru is bezárt ideiglenesen, most pedig Makón csapott le a rezsidémon, a G Pont nevű fast food egység hétfőn jelentette be, hogy vége a dalnak.

“Kedves Barátaink, Vendégeink!

Nehezen írom meg ezeket a sorokat, de sajnos muszáj.

Üzletünk október 3-mal egy időre bezár.

Sok mindent túléltünk a nyitás óta, de a megemelkedett energia- és nyersanyagárakkal nem bírunk mi sem lépést tartani. Köszönjük Nektek az elmúlt közel 2 évet, nélkületek nem ment volna. Köszönjük a sok kedvességet, a sok biztatást és a kedves szavakat.”

– írta a Lonovics sugárúti vendéglátóhely, akiket főként gyrosaikról és lángoskínálatukról ismertek a Maros partján.

NEM CSAK A VENDÉGLÁTÓSOKAT SÚJTJA A REZSIDÉMON, MAKÓN MÁR BE KELLETT ZÁRNI A TANUSZODÁT, A SPORTCSARNOKOT ÉS A MÚZEUMOT IS

Ha már Makónál tartunk, pont pár napja számoltunk be róla, hogy a múlt heti testületi ülésen kénytelen volt összehúzni a derékszíjat a Csongrád-Csanád megyei város:

  • bezár a tanuszoda,
  • a sportcsarnok és a múzeum is,
  • a jégpálya ki sem nyit,
  • és nem lesz karácsonyi díszkivilágítás sem.

Mivel kénytelenek bezárni a sportlétesítményeik jelentős részét is, a Makó FC nemrég visszalépett a bajnokságtól.

SZEGEDEN IS NEHÉZ HÓNAPOK JÖNNEK

A helyzet Szegeden sem egyszerű, pár hete maga Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács is sötét képet festett a szegedi vendéglátósok előtt álló hónapokról, de a legutóbbi Szeged365 körkapcsolásunk alkalmával

  • a REÖK Kézműves Cukrászda,
  • a Hungi,
  • a Pizza Monkey,
  • a Hági Udvar,
  • a Napfény Műterem,
  • a Maláta Sörkert
  • és a Trója üzemeltetői is egyetértettek abban, hogy kő kemény időszak jön, amely mindenkitől áldozatokat követelhet.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb