Kikapcs

Újra lesz adventi gyertyagyújtás a Dóm téren

Tavaly a Covid-helyzet miatt online térbe költözött az adventi gyertyagyújtás Szegeden, viszont idén már a jól megszokott keretek között, a Dóm téren szervezik meg. Az is kiderült, hogy kik gyújtják meg a gyertyákat 2022-ben.

“November 27-én, 17 órakor a Dóm téren Botka László polgármester és Kiss-Rigó László püspök együtt gyújtja meg a város adventi koszorújának első gyertyáját” – olvasható a Facebookon létrehozott eseményben, tehát az idei évben már közösen ünnepelhetünk advent első vasárnapján Szegeden.

SZAJBÉLY MIHÁLY, SZABÓ SÁNDOR ÉS DUDA ERNŐ GYÚJTANAK MÉG GYERTYÁT

A szervezők azt is elárulták, hogy idén Botka László és Kiss-Rigó László mellett kik gyújtják majd meg a gyertyákat az adventi koszorún. Eszerint:

  • december 4-én, 17 órakor Szabó Sándor országgyűlési képviselő és Juhász András Református lelkipásztor, a Csongrádi Református Egyházmegye Esperese,
  • december 11-én, 17 órakor Prof. Dr. Szajbély Mihály irodalomtörténész, Szeged díszpolgára és Cserháti Sándor evangélikus lelkész,
  • december 18-án, 17 órakor pedig id. Dr. Duda Ernő immunológus, Pro Urbe díjas kitüntetett és Wertheim Mátyás ferences plébános gyújtja majd meg a gyertyát a Dóm téren.

PÉNTEKTŐL MÁR BOROZNI IS LEHET

Mindeközben zajlanak az előkészületek a belvárosban. A Szegedi Karácsonyi Hetek közösségi oldalán azt írják, hogy már november 18-án, pénteken, egy héttel az adventi vásár megnyitója előtt elindul a forraltbor szezon a Klauzál téren és a Dugonics téren.

NOVEMBER 25-ÉN INDUL A SZEGEDI KARÁCSONYI HETEK

Mindezek mellett természetesen a Szegedi Karácsonyi Heteket is megszervezik a városban. Kicsit több mint egy hét múlva indul az ünnepi kavalkád Szegeden.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

  1. Visszajelzés: ติดเน็ต ais
'Fel a tetejéhez' gomb