KikapcsVideo365

Megérkezett a 11 méter magas ezüstfenyő Szegedre, így állítják fel a Klauzál téren

Izgalmakkal telve indult a nap Szegeden, hiszen végre befutott a 11 méter magas ezüstfenyő a Klauzál térre. A fa Kiskundorozsmáról vándorolt Szegedre, amit egy helybeli család ajánlott fel. Mint megtudtuk, a ház elől reggel emelték ki és most megközelítőleg két órát vesz igénybe, hogy a Klauzál téren felállítsák, majd jöhet a dekorálás.

Ma reggel még egy kiskundorozsmai családi ház előtt pihent Szeged karácsonyfája, majd megérkeztek a munkások, és seperc alatt kikapták, hogy több mint egy hónapon át városunk ékessége legyen a Klauzál téren. Így festett a kora reggeli munka Kiskundorozsmán:

Ezt követően valamivel 10 óra után nem sokkal fordult be az ezüstfenyővel megpakolt hatalmas gépszörny a Széchenyi térnél, majd egyenesen a Klauzál térre vette az irányt. Kisházi Sándor kollégánk élőben közvetítette a nem semmi látványt, majd Makrai Lászlót, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetőjét és Bujdosó Józsefet, a Bujdigép Kft. ügyvezető tulajdonosát is lekapta egy röpke interjúra:

JÓL HALADNAK AZ ÜNNEPI DÍSZÍTÉSSEL SZEGEDEN

Mint megtudtuk, körülbelül 2 órába fog telni, mire a hatalmas, 11 magas ezüstfenyőt felállítják a Klauzál téren, majd kezdetét veszi a kidekorálása. Makrai László azt is elárulta nekünk, hogy nagyon jól haladnak az ünnepi díszítéssel is, kizárólag LED energiatakarékos izzókat használnak. Az ügyvezető azt is kiemelte, hogy szerencsére az idei évben még a régi áron kapják a szolgáltatótól az áramot, így január másodikáig, Vízkeresztig marad velünk az ünnepi díszkivilágítás. Ezek után már az új, emelt áron kell fizetni a szolgáltatónak.

KATO DARU EMELTE A HELYÉRE A KARÁCSONYFÁT

Ha már ekkora volt a sürgés-forgás a Klauzál téren, akkor elkaptuk pár szóra Bujdosó Józsefet is, a Bujdigép Kft. ügyvezető tulajdonosát. A Bujdigép nem ismeretlen a szegedieknek, hiszen ők állították fel az óriáskereket is a Dóm téren, illetve Rudolfot, a fényszarvast is ők emelték be tegnap a helyére. Bujdosó József elmondta, minden évben ez a kedvenc munkájuk, amikor be kell emelni Rudolfot és a fát.

Azt is megtudtuk, hogy a Klauzál térre befutott ezüstfenyőt is egy Mitsubishi alapokra épített, 31 méteres gémmel rendelkező KATO daruval emelték a helyére. Így festett a látvány:

Minden, amit a Szegedi Karácsonyi Hetekről tudni kell itt:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb