Közélet

Lemondott Miklós Péter, a vásárhelyi Emlékpont Múzeum igazgatója

Maratoni közgyűlést tartottak ma Hódmezővásárhelyen, amely legalább annyira eseménydús volt, mint szegedi társa(i). Miklós Péter a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Közművelődési Központ – amelyhez szervezetileg a cikkünk címében említett Emlékpont is tartozik – főigazgatója december 31-től kérte munkaviszonyának megszüntetését, döntését a testület egyhangúlag elfogadta.

Az önkormányzat pályázatot ír ki a főigazgatói tisztségre, erre január 31-éig lehet majd jelentkezni – jegyezte meg a P24. Január 1-től átmenetileg Domjánné Szénási Edit látja el a vezetői teendőket, az új főigazgatót a lap szerint februárban választja meg a testület.

A vásárhelyi közgyűlés a nyáron 8 igen szavazattal támogatta Dr. Miklós Péter megválasztását a Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Közművelődési Központ élére. A szakembernek nem volt új a kihívás: korábban nyolc éven keresztül vezette az intézményt.

A szegedi Miklós Péter a fenti pozíció mellett komoly tudományos karriert tudhat maga mögött, 2004 óta az SZTE oktatója. Kutatási területe Magyarország modern kori eszme-, politika- és társadalomtörténete mellett a szervezés-vezetés és az emberi erőforrás menedzsment egyes kérdései. Ezen témakörökben huszonkét önálló könyve, számos szerkesztett munkája és mintegy ötszáz publikációja jelent meg.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb