Közélet

Meghaladhatja az 1,75 milliárd forintot a hódmezővásárhelyi önkormányzat működési hiánya, veszélybe kerülnek kormányzati támogatás nélkül

Meghaladhatja az 1,75 milliárd forintot idén a hódmezővásárhelyi önkormányzat működési hiánya, így a gazdálkodása veszélybe kerül kormányzati támogatás nélkül – közölte Márki-Zay Péter polgármester (MMM – Tiszta Vásárhelyért Egyesület) a közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén.

A politikus azt mondta, Hódmezővásárhely idén sokkal nagyobb kiadásokkal szembesül, mint amekkora bevétele van, az egyetlen megyei jogú város, amely nem kapott kormányzati támogatást a megemelkedett energiaárak kompenzációjára. A városnak szüksége van erre a pénzre, és ez jár is az önkormányzatnak, amely adóerő-képesség alapján a harmadik legrosszabb helyzetben van – közölte a polgármester. Bejelentette, online petíciót indít annak érdekében, hogy a település megkapja a neki járó – számításai szerint – mintegy 600 millió forintos támogatást.

A BEVÉTELEK 8,6 MILLIÁRD FORINT KÖRÜL ALAKULNAK, A KIADÁSOK VISZONT ELÉRHETIK A 10 MILLIÁRDOT

Az MTI azt írja, hogy a közgyűlésen megtárgyalt előterjesztés szerint a bevételek várhatóan 8,6 milliárd forint körül alakulnak, míg a kiadások elérhetik a 10,4 milliárd forintot. A működési források meghatározó hányadát – a számítások szerint 3,7 milliárd forintot – az adóbevételek biztosítják. Az iparűzési adó 2,5 milliárd forint körül alakul, építményadóból 736 millió, telekadóból 353 millió forint folyik be. Az állami támogatások nagysága nominálisan nem változott, a tavalyihoz hasonlóan mintegy 3,1 milliárd forint, a helyi adóbevételek alapján számított szolidaritási hozzájárulás azonban kétszeresére, 288 millió forintra nőtt.

A LEGTÖBBET A SZEMÉLYI JELLEGŰ RÁFORDÍTÁSOK VISZIK

A kiadások között az egyik legjelentősebb tételt a személyi jellegű ráfordítások jelentik, ezek nagysága a közterhekkel együtt meghaladhatja a 3,6 milliárd forintot. Azt is kiemelték, hogy :

  • az energiaárak emelkedése nyomán az önkormányzati intézmények és a részben közfeladatokat ellátó gazdasági társaságok közüzemi költségei megközelíthetik a 2 milliárd forintot,
  • idén az önkormányzat és cégei korábbi hitelek után 1,276 milliárd forintot fordítanak adósságszolgálatra,
  • az önkormányzati költségvetésből a tervek szerint több mint 1,3 milliárd forintot szánnak városüzemeltetési feladatokra,
  • 632 milliót gyermekétkeztetésre,
  • 127 milliót segélyekre. 

A működési hiányra részben fedezetet nyújt az előző évi maradvány összege. A város államkincstárnál vezetett pályázati bankszámláján mintegy 750 millió, kereskedelmi banki számláján több mint 1,7 milliárd forint van, az összegből mintegy 1,2 milliárd forint szabad felhasználású forrás, de ez részben a bérek, illetve áthúzódó kiadások fedezetéül szolgál.

Az ülésen hivatalosan is bejelentették Szabó János alpolgármester lemondását, aki mintegy másfél éven át közgyűlésen kívüli tagként elsősorban a város fejlesztéséhez, működtetéséhez kapcsolódó feladatokért felelt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb