Közélet

Meghalt a szerbiai iskolai vérengzés egyik, mindössze 13 éves sebesültje

Belehalt sérüléseibe hétfőn az a diáklány, akit tizenkét nappal ezelőtt egy belgrádi iskolai ámokfutáskor lőtt fejbe a 13 éves elkövető. A szerbiai egészségügyi minisztérium közleménye szerint a kislányt május 3-án súlyos fejsebesüléssel szállították kórházba, a lövés a koponyáját érte. Több műtétet is elvégeztek rajta, de az állapota végig válságos volt, hétfőn pedig életét vesztette.

Mint korábban írtuk, május 3-án egy 13 éves fiú az iskolájában megölte nyolc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt, és további hat diákot megsebesített, köztük volt a most elhunyt kislány is.

ÁLLANDÓ RENDŐRI FELÜGYELETET VEZETNEK BE A SZERB ISKOLÁKBAN

Az esetet követően a szerb kormány több intézkedést is kilátásba helyezett, ezek között szerepel, hogy az ország minden iskolájában állandó rendőri felügyeletet vezetnek be, és megkezdik a büntetőjogi felelősségre vonhatóság alsó korhatárának a 14-ről 12 évre való csökkentését – jegyezte meg az Index. Ez utóbbi azért merült fel, mert a gyilkos hetedikes diák még nem töltötte be a 14. életévét, így a szerb törvények értelmében nem büntethető.

A kilencvenes évek délszláv háborúi után rengeteg fegyver maradt a civil lakosságnál is, a médiával közölt adatok szerint Szerbiában száz lakosra átlagosan 40 lőfegyver jut.

MÁSNAP EGY 20 ÉVES FÉRFI MÉSZÁROLT EGY ISKOLA UDVARÁN

Sajnos a tizenkét nappal ezelőtti tragédia nem maradt folytatás nélkül: mint korábban beszámoltunk róla, az iskolai ámokfutás másnapján egy 20 éves férfi gépkarabéllyal lelőtt nyolc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti Mladenovacon és környékén.

A férfi beismerte tettét, azt mondta, meg akarta félemlíteni a környéken élőket.

PÁR NAPJA EGY SZABADKAI GIMNAZISTA VALLOTTA BE: TÖMEGGYILKOSSÁGOT TERVEZETT

Letartóztattak egy szabadkai gimnazistát, aki az iskolai pszichológussal való beszélgetés során bevallotta, hogy tömeggyilkosságot tervezett véghez vinni – számolt be róla a vajdasági Pannon RTV péntek reggel. A topolyai D.U., aki a szabadkai Svetozar Marković Gimnázium diákja azt mondta, hogy tervét valamelyik óvoda környékén tervezte végrehajtani.

A szerb belügyminisztérium államtitkára a szerb közmédiának nyilatkozva korábban elmondta, hogy a hétvégi tragédiákat követően eddig az ország területén 90 biztonságot sértő és pánikkeltést előidéző bejelentés történt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb