Szegedi Arcok

A nap legcukibb híre: kis tollas baglyokat vettek fel az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karra

Ennél cukibb hírt ma már nem fogunk írni, ugyanis kisbaglyokat vettek fel az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Karra Szegeden! Persze, csak képletesen, hiszen az udvarra beköltözött baglyok nem fognak az órákra bejárni, viszont a fejlődésüket folyamatosan nyomon követik az egyetem munkatársai, és még nevet is keresnek a tollas elsőéveseknek.

“A tavaszi szemeszterben a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karra öt új, igazán különleges hallgató nyert felvételt. Itt tartózkodásuk alatt a bölcs bagolyhoz illő tudást sajátítják majd el oktatóinktól” – közölte az intézmény a közösségi oldalán, majd hozzátették, hogy a diákigazolványuk elkészítése folyamatban van, viszont szükségük lenne hozzá némi segítségre! Segítséget a névadásban várnak, kommentben tudjuk megosztani velük az ötleteinket itt:

Az intézmény arra kéri az arra közlekedőket, hogy a főépület udvarán óvatosan és körültekintően járjunk, figyeljük merre lépünk, hiszen a tollas elsőévesek még nem ismerik a járást. A baglyok fejlődését egyébként az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár munkatársai folyamatosan nyomon követik.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb