Blog

Szeged365 Kisokos: megszűnik az ÁRSTOP, meg nem is – ez vár ránk a szegedi boltokban augusztustól

Egy hónnappal, augusztus elsejéig meghosszabbítják az élelmiszerár-stopot, majd kivezetik – jelentette be a mai Kormányinfón Gulyás Gergely, aki a CSOK és a Babaváró kölcsön kapcsán is fontos változásokat árult el. Soron következő Szeged365 Kisokosunkban az eddig történtekkel és az augusztusi változásokkal foglalkozunk, szegedi szemüvegen keresztül.

Gulyás Gergely ma arról beszélt, hogy az árstopok megtették hatásukat, augusztusban várhatóan már érezhető mértékben, 15 százalék körüli szintre csökken majd az infláció. Ez a trend várhatóan a folytatásra is fennmarad, így év végére a kormány szándékával összhangban egy számjegyű inflációs mutatókkal találkozhatunk. A kancelláriaminiszter szerint pont ezért indokoltnak látják az élelmiszerárstop augusztus elsejével történő kivezetését.

2021 ŐSZÉN INDULT AZ ÁRSTOP-ÉRA

A kormány 2021 őszén döntött arról, hogy hat termékkörben,

  • búzafinomliszt (BL 55),
  • finomított napraforgó-étolaj,
  • házisertés-comb,
  • csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég,
  • ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 százalékos zsírtartalmú tehéntej,

az árak nem lehetnek magasabbak a 2021. október 15. napi árnál – emlékeztetett az Index. A termékek körét tavaly novemberben kibővítették a tyúktojással illetve az étkezési burgonyával (az újburgonya kivételével), ezek ára augusztus 1-ig nem lehet magasabb a 2022. szeptember 30. napi árnál.

MEGSZŰNIK, DE MARAD EGY FÉK A RENDSZERBEN

Mint Bartok Zsófi kolléganőnk megírta, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón bejelentette, hogy augusztus elsejétől megszűnik az árstop. Pár perccel később az is kiderült, hogy az árstop megszűnését követően is lesz egy fék az árstoppal érintett termékekre, azokat a beszállítói árnál 15 százalékkal kell majd olcsóbban adni, és ezt is ellenőrizni fogják.

Magyarán egy kicsit olyan, mintha az árstopot lépcsőzetesen vezetnék ki.

A G7 úgy fogalmazott, hogy a kormány nem merte lesokkolni a vásárlókat az árstop nélküli árakkal. Ez a fék a csütörtöki bejelentés szerint az év végéig fog élni.

Mindez a 24 szerint azt jelenti, hogy a kilenc árstopos élelmiszer (kristálycukor, búzafinomliszt, napraforgó-étolaj, sertéscomb, csirkemell, csirke far-hát, UHT-2,8% zsírtartalmú tehéntej, tyúktojás és étkezési burgonya) ára már nem lesz fix, viszont azokat úgy kell meghatározni, hogy a bruttó beszerzési árból legalább 15 százalékos kedvezményt kell adni.

ÍGY FOG KINÉZNI A DOLOG A GYAKORLATBAN

Hogy mekkora a különbség a hamarosan megszűnő árstop és az új fék között, a G7 ezt az eddig árstopos étolaj példáján keresztül vezette le.

  • A napraforgó étolaj beszerzési ára jelenleg literenként legalább 1000 forint körül lehet.
  • A termék árstoppal érintett verzióját eddig a legtöbb nagy boltban 540 forintért kellett eladni.
  • Az új szabály értelmezésük szerint azt mondja, hogy az olaj 1000 forintos beszerzési árából 15 százalék kedvezményt kell adni, azaz ezentúl legfeljebb 850 forintért lehet kitenni a polcra.

Ez azt jelenti, hogy a szegedi vásárlók hirtelen 57 százalékos drágulást fognak érezni, ami nagyon soknak hat, de ez még mindig jobb, mintha átmenet nélkül szűnt volna meg az árstop, mert akkor egy pillanat alatt durván 100 százalékos lenne az áremelkedés.

A gazdasági lap úgy saccol, hogy a több mint 100 százalékos drágulás tehát nem egy lépcsőben megy majd végbe, az első – ma bejelentett – lépéssel körülbelül megfelezik az áremelkedést.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb