Közélet

Gulyás Gergely: Augusztus elsején megszűnik az árstop, változik a babaváró-hitel és a CSOK

A héten már másodszor áll kamerák elé Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, akik délelőtt 10.30-kor ismertetik a kormány legújabb döntéseit, amelyek a szokásos szerdai kormányülésen születtek.

Általában hetente csupán egy Kormányinfót szokott tartani a kormány, ahol az aktuális kormányülés után esedékes bejelentésekről tájékoztatnak, ám ezen a héten dupláznak. Nem kell sokat találgatni, hogy vajon mi lehet a mai téma, már írtunk róla, hogy valószínűleg meghosszabbítják az élelmiszerár-stopot hazánkban.

Az Index szerint a csütörtöki Kormányinfón emellett szóba kerülhet még több más téma is, köztük:

  • a szerdán, Horvátországban történt, több halálos áldozattal járó magyar katonai helikopter-baleset, amelyről nemrég újabb részletek derültek ki. 
  • A Magyarországra szállított, majd később kiszabadult ukrán hadifoglyok ügye, akik közül hárman visszatértek ugyan Ukrajnába, de nyolcan még az országban vannak.
  • És a pedagógusok státusztörvénye, illetve béremelése is. 

Az előző, hétfői Kormányinfón szintén fontos bejelentések hangzottak el, főként gazdasági kérdésekben:

A Kormányinfóról ahogy mindig, most is élő szöveges tudósítással jövünk a Szeged365-ön, cikkünk folyamatosan frissülni fog.

FRISSÍTVE (12:40): KEZDÜNK

Szentkirályi Alexandra köszöntötte a jelenlévőket, majd átvette a szót Gulyás Gergely.

FRISSÍTVE (12:43): VÁLTOZIK A BABAVÁRÓ-HITEL, NŐ AZ ÖSSZEG

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a szerdai kormányülésről azt mondta, hogy a családtámogatási rendszert áttekintették. A babaváró-hitel és a csok-támogatás esetén a kormány változtatásokról döntött. A babaváró hitel esetében az összeg 11 millió forintra nő, és 2024. január 1-től azok vehetik fel, akik esetében 30 év alatt van a hölgy tag. A 30-40 év közötti hölgyek esetében is lehetséges a felvétel 2025-ig, ha a terhesség igazolt. 

FRISSÍTVE (12:46): A CSOK IS VÁLTOZIK

A faluban használt CSOK szabályai megmaradnak, az összeg 50 millióra nő. A városban viszont a CSOK-ot nem lehet többé igénybe venni – jelentette be Gulyás. 2024 január 1-től érvényes ez a szabályozás. Elmondta a miniszter, hogy új lakhatástámogatási szabályok kidolgozásán munkálkodik a kormány.

A csok szabályokról Gulyás Gergely elmondta, ma leginkább a kisebb településeken működik, a nagyvárosokban a CSOK és az önrész mellé bankhitelt is fel kellett venni, de miután a bankhitelezés ilyen kamatok mellett gyakorlatilag leállt, a CSOK-igénylések száma jelentős mértékben csökkent. A kormány arról döntött, hogy a CSOK falun érvényes szabályait megtartják, sőt, a keretösszegeket 50, néhány helyen több mint 50 százalékkal emelik. A városi CSOK-ot, tehát az ötezer fősnél nagyobb településeken elérhetőt nem lehet a jövőben igénybe venni, de kidolgoznak egy új otthonteremtési formát a nagyobb városokhoz.

  • Egy gyermek után 600 ezer forint volt a CSOK-támogatás új családi ház építése, vásárlása esetén, ez egymillió forintra emelkedik,
  • két gyermek esetén ez 2,6 millió forint volt a falusi CSOK-nál, ez 4 millió lesz,
  • három gyermek esetén 10 millió forint volt, ez 15 millióra emelkedik.

FRISSÍTVE (10:48): ÉLELMISZERÁR-STOP

Gulyás Gergely azt is kiemelte, hogy egy hónnappal, augusztus elsejéig hosszabbítják meg az élelmiszerár-stopot, majd kivezetik. Gulyás szerint egyszámjegyű infláció lesz Magyarországon az év végére, akár már decemberben. Gulyás Gergely felidézte, hogy működik a kötelező akciózás az áruházakban, működik az online árfigyelőrendszer és augusztustól már hideg élelmiszereket is lehet SZÉP-kártyával vásárolni.

FRISSÍTVE (10:51): NEM TALÁLJÁK A HORVÁTORSZÁGBAN LEZUHANT HELIKOPTEREN UTAZÓ HARMADIK KATONÁT

A Honvédelmi Minisztérium megkezdte a családok értesítését, a honvédelmi miniszter a kormány nevében részvétét fejezte ki, ezt Gulyás Gergely is megtette a Kormányinfón. A honvédség saját halottjának tekinti az elhunyt katonákat. Amit jelen pillanatban tudnak, az az, hogy a honvédség egy Airbus H145-ös helikoptere lezuhant szerdán három magyar katonával, kettejüknek a holttestét megtalálták, a harmadik katona eltűnt, de a túlélésre nincs érdemi esély. A vezérkari főnök különleges szakértői csoporttal érkezett a helyszínre, azonnali szakértői vizsgálat kezdődött, amelyben horvátok és magyarok is részt vesznek, ennek eredményéről lezárulta után adnak tájékoztatást.

FRISSÍTVE (11:24): MAGYAR EURÓ

Gulyás Gergely az euró bevezetéséről elmondta, Magyarország, amikor csatlakozott az Európai Unióhoz, vállalta, hogy valamikor bevezeti az eurót. Ezt követően az uniós szabályozás olyan mértékben megváltozott, hogy régi római jogi alapelv szerint még azt is lehetne vitatni, hogy ez a kötelezettség továbbra is fennáll-e. A kormány ezt nem kezdte el vitatni, akkor érdemes megnyitni ezt a vitát, amikor közgazdaságilag ennek van értelme. Értelme pedig akkor van, ha az unió átlagos fejlettségi színvonalának elérjük a 90 százalékát, itt még nem tartunk. A miniszter megjegyezte, az euró bevezetése minden esetben az önálló monetáris politikáról való lemondással jár.

Forrás: Index, Origo, Portfolio

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb