Szegedi ArcokVideo365

Eltelt x év, és nem történt semmi, csak az embernagyságú gaz veri fel a Cserepes sori piacot – videón keresztül mondta el a véleményét az egyik környéken lakó

“Érthetetlen számomra, hogy évekkel ezelőtt nagy csinnadrattával bezárták ezt a nagy, híres Cserepes sori pusztulatos, mindenfélének lehordott piacot (…), amit csak az embernagyságú gaz ver föl. Eltelt x év, és nem történt semmi” – mondta el a véleményét egy, a Szeged365 Társalgó csoportunkba feltöltött videóban az egyik tag.

Edit azt is megjegyezte, hogy ott áll üresen a terület, miközben parkolóhiánnyal küzd a város. Azt nehezményezte a videóban, hogy semmi tájékoztatást nem kapnak a környéken lakók, hogy mi lesz a helyszínen. Mint mondta, “Mi, akik itt lakunk a környéken, és a hátsó utcákon járunk be a Lidl-be, amíg nyitva volt a piac, meg tudtuk tenni azt, hogy keresztülvágunk a piacon, kikerülve az autósok zömét, mert ott elfelejtett mindenki egy csicska járdát kialakítani. Itt most se keresztül, se kasul nem lehet járni, de legalább jó balesetveszélyes” – tette hozzá.

Mint a fenti videóból is kiderült, bár 2021-ben végleg bezárt a piac, még mindig érdekli az embereket annak sorsa, illetve hogy mi kerül kialakításra. Nem titok már, hogy egy lakóparkot terveznek a piac helyére, viszont az még kérdéses, hogy tényleg kapnak-e rendes járdát végre a környékbeliek.

SZÓ VOLT A CSEREPES SORRÓL A LEGUTÓBBI KÖZGYŰLÉSEN IS

A múlt pénteki közgyűlésen is szóba került a helyszín, akkor a képviselők elfogadták a korábban értékesített Cserepes sori piac és a szomszédos egykori szükséglakásoknak helyet adó terület új építési szabályait. A telkek településközpont besorolást kapnak, beépíthetőségük – a korábbi 75, illetve 40 százalékról – 30 százalékra csökken, a zöldterület aránya pedig 40 százalékra nő. A Fidesz és a KDNP képviselői a közgyűlésen azt hangsúlyozták, hogy évekkel ezelőtt jelezték már, hogy az önkormányzat befektetői érdekeket kiszolgálva zárja be a piacot, majd értékesítette annak területét. Most a szabályozást alakítják át, és miközben lakópark épül, elmaradnak az ehhez szükséges útfejlesztések.

Láttál valamit, amely izgalmas, érdekes vagy hasznos lehet a Szeged365 Family többi tagja számára is? Töltsd le a vadonatúj applikációnkat, küldj fotót és légy a tudósítónk! 

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kövess a Szeged365 TikTok, Facebook és Instagram oldalakon is!

Köszönjük, hogy a virtuális családtagunk vagy!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb